NÉZD MEG! A Kormorán koncert folytatása Vadkerti Imrével a TV-ben

A 42 éves Kormorán a folk-rock hazai stílusteremtő zenekara, hangzását a gitáralapú rock és a népi, illetve klasszikus hangszerek határozzák meg. A jelenlegi felállásban kilenc éve dolgoznak együtt, tagjai Fehér Nóra és Vadkerti Imre énekes, Szűts István billentyűs-zeneszerző, Gáspár Álmos hegedűs, Zsoldos Tamás basszusgitáros, Karácson Zsolt ütőhangszeres, Szekeres Zoltán gitáros és a Kossuth-díjas Koltay Gergely, az együttes alapító-vezetője.

A 2018 decemberében a Duna palotában rendezett koncertjük második részét láthatjuk vasárnap, április 28-án, 22:00 órától a Dunán.

Az Új időszámítás című új album dalai mellett megszólalnak a régi, közönségkedvenc dalok is, valamint rockopera- és filmzenék.

A Kormorán vendége ezúttal Varga Miklós, aki gyermekeivel, Szabolccsal és Viviennel együtt lépett színpadra.

FOTÓBESZÁMOLÓ A DUNASZERDAHELYI KONCERTRŐL

A két részes koncertfilm a hangverseny felvételén túl archív anyagokkal és a zenekarvezető Koltay Gergely személyes gondolataival kiegészülve hozza közelebb a nézőhöz a Kormorán-érzést, az Isten, a család, és a nemzet gondolatkörét.

A zenekart élőben május 1-é Párkányban hallhatjuk, majd május 4-én Izsán.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András