Közel egy hónapig tart Pozsonyban a Magyar Kulturális Napok programsorozat – Nézd meg kik lépnek fel

A Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Napok Pozsonyban elnevezésű esemény hatodik évada hosszabb lesz az eddig megszokottnál, június 3-án kezdődik és 27-ig tart. A programsorozat több pozsonyi helyszínen zajlik majd egyidejűleg, köztük a központinak számító egykori Kossuth téren, mai Hviezdoslav téren.

"Az elmúlt öt év fesztiváleredményeinek és látogatói visszajelzéseinek tükrében az idei fesztivál nem egy hétig, hanem közel egy hónapig tart majd" - mondta el Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója a Pozsonyi Kulturális Nyár keretében megvalósuló rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján. Hozzátette: igyekeztek úgy szervezni a programot, hogy az mindenki számára "érthető" legyen, s ezért annak összeállítása során a zenére és kiállításokra összpontosítottak, illetve több szlovákiai partnert is megszólítottak.

A rendezvénysorozat a Vashegyi György Liszt-díjas karmester által alapított Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenyével indul június 3-án este a pozsonyi Evangélikus Nagytemplomban. A koncerten, amely a pozsonyi Régizenei Napok fesztiválnak is része, két neves tizenhetedik századi zeneszerző, Dietrich Buxtehude és a magyar származású Georg Christoph Strattner művei hangzanak majd el.

A szervezők a zenei programok közül kiemelték a Magyar Rádió Gyermekkórusának pünkösdi hangversenyét június 13-án este a Szent Márton-dómban, ismertebb nevén a koronázó templomban. Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezetője a Dinyés Soma által vezényelt koncertről elmondta: Michael Haydn két ritkán előadott oratóriumi műve, illetve Esterházy Pál Harmonia caelestisének részletei csendülnek majd fel, s a koncerten több, a visegrádi országokból érkező szólista is közreműködik.

A rendezvénysorozatot a budapesti József Attila Színház vendégelőadása is színesíti. A társulat Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművét adja elő június 19-én a pozsonyi Hviezdoslav színházban annak hatállomásos turnénak a részeként, amely a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósul meg. "Azért tartom fontosnak ezt a művet, mert megmutatja, hogy egy nehéz időszakban is lehet embernek maradni" - mondta a darabról Nemcsák Károly, a budapesti József Attila Színház igazgatója a sajtótájékoztatón.

A fesztivál programkínálata a kultúra szinte teljes spektrumát lefedi, több kiállítás, bábszínház-bemutató, visegrádi országok íróinak könyvszalonja, könnyű-, komoly- és népzenei koncertek sora és divatbemutató is lesz.

A fesztivál második felében négynapos gasztronómiai fesztivált tartanak a központi helyszínen, amely egy időben kezdődik a kulturális hét szabadtéri rendezvénysorozatával június 20-án. A szabadtéri programsorozat első fellépője a felvidéki Last Blues Band lesz csütörtökön, a hétvégi programot pedig a Budapest Bár koncertje indítja pénteken este.

A szabadtéri színpadon rajtuk kívül többek közt a Bognár Szilvia Sextet, az Úzgin Űver, a Cimbaliband és Danics Dóra koncertjeit tekintheti meg a közönség.

A programsorozat keretében koncertet ad még az Expired Passport, az Ivan & The Parazol, a Dresch Quarrtet & Lakatos Róbert, a Lukanényei Citerazenekar, a Dániel Balázs Trió & Pribojszki Mátyás, Vincze Lilla & Barátai és a Liszt Ferenc Kamarazenekar is.

Újdonságnak számít, hogy a Magyar Kulturális Napok szervezői együttműködnek a pozsonyi Koronázási Ünnepségekkel, amellyel az idén először közös programjaik is lesznek.

A fesztivált hagyományteremtő s egyidejűleg hiánypótló céllal hozták létre 2014-ben, Magyarország V4-es elnökségének záró rendezvényeként. A kulturális napokat Magyarország pozsonyi külképviselete és a Pozsonyi Magyar Intézet rendezi a pozsonyi önkormányzat támogatásával.

EZ, ATEMPO.sk / MTI