Halmos Bélára emlékeznek a Hagyományok Házában

Halmos Bélára emlékeznek a Hagyományok Házában

Halmos Béla emlékére rendez koncertet a Hagyományok Háza június 4-én. A táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása aznap lenne 73 éves.

A koncerten fellépnek a hat éve elhunyt Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész egykori zenésztársai, tanítványai, valamint két Halmos Béla-vándorhegedűs előadó. Az est során levetítik a művészről szóló filmet is.

A közreműködők között lesz Sebő Ferenc, Csoóri Sándor és fiai, Vizeli Balázs, Fábián Éva, Lipták Dániel, Horsa István, a Borfolk zenekar, a Boglya együttes. Felvidéket a Varsányi zenekar képviseli.

 

 

Halmos Béla eredeti gyűjtéseket végző és feldolgozó folklórgyűjtőként, valamint a városi revival mozgalom irányítójaként egyaránt szerteágazó tevékenységet folytatott.

A Sebő, majd a Kalamajka együttes prímása, évekig a Zenetudományi Intézet munkatársa, a Táncház Egyesület tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncháztalálkozó elindítója, a Táncház Archívum létrehozója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyik alapítója és tanára volt. Hagyatékában szervesen összefüggnek a népzenekutatással, azaz a tudományos munkával, a mozgalmi szervező, valamint oktatói tevékenységével kapcsolatos dokumentumok.

A Nemzeti Kulturális Alap keretében működő Halmos Béla Program a hazai népzenészek támogatására jött létre.

Az emlékkoncert szervezésében az alapvető koncepció a Kárpát-medence valamennyi tájegységének megjelenítése volt, hiszen a táncházmozgalom kezdete nem csak Erdélyhez köthető. A koncertet ingyenes táncház követi a Hagyományok Háza Halmos Béla termében, ahol a Borfolk zenekar muzsikál.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Henics Tamás