A Rómeó Vérzik akusztikusan rádióban és TV-ben (+VIDEÓ)

A Rómeó Vérzik akusztikusan rádióban és TV-ben

A '90-es években feltűnt, és azóta is töretlenül felfelé ívelő somorjai Rómeó Vérzik zenéjét ritkán hallhatjuk lágyabb kontextusban. A zenekar még a nyár elején vállalkozott erre az M2 Petőfi TV-vel közösen.

A budapesti A38-as hajón adtak koncertet, mely rögzítésre került és most a rádióban és a TV-ben is láthatja, hallhatja a nagyközönség.

Közreműködőknek kitűnő zenészeket hívtak. Zongorán kísért a Liszt-díjas (2003) és Harmónia-díjas (2014) előadóművész, Bertók István, aki a Liszt Ferenc zeneművészeti egyetemen szerzett diplomát, mint jazz-zongoraművész. Színpadra állt velük a Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapító tagja.

 

 

Tehát Augusztus 25-én, vasárnap este 22.00 órakor a Petőfi Rádió hullámhosszán, másnap este (augusztus 26.), 22.40 órakor pedig az M2 Petőfi TV-n találkozhatunk a Rómeó Vérzikkel. Bónuszként hétfőn Koppánnyal és Ákossal 21.40-től az M2 Én vagyok itt című műsorában élőben is beszélgetnek.

“Nagyon érdekes kis akusztikus műsort sikerült összepakolnunk. Ilyennel még nem próbálkoztunk az elmúlt 24 évben, de olyannyira megtetszett nekünk ez a zenei kiruccanás, hogy jövőre, a jubileumi évben biztosan fogunk egy pár ilyen különleges koncertet is adni.” – árulta el Koppány, a zenekar frontembere.

EZ, ATEMPO.sk / romeoverzik.sk