Újra találkoznak a Táncházzenészek

A Hagyományok Háza immár hatodik alkalommal szenteli szeptember első hétvégéjét a táncnak és a muzsikának. A VI. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója 2019. szeptember 7-én kezdődik a nyíregyházi skanzenben, ahol öt portán tizenöt zenekar muzsikál majd.

Az elmúlt évi ópusztaszeri sikeres rendezvény után idén ismét új helyszínen, a Sóstói Múzeumfalu, népszerűbb nevén, a nyíregyházi skanzen öt portáján tizenöt zenekar gondoskodik a muzsikáról. Az érdeklődők találkozhatnak többek között a felvidéki Varsányi, a Bazseva, a Bürkös, a Tükrös, a Bakator és a Khamoro zenekarral, de tánc- és énektanítás, hangszerbemutató, mese, kézművesség és vásár is várja a közönséget.

Az idén hatodik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója lehetőséget biztosít a kötetlen, baráti együttlétre, az ismerkedésre, a szakmai kérdések megvitatására a táncházzenészek nagy családja számára, miközben a nagyközönség is betekinthet tevékenységükbe.

Az ingyenes nyílt napon a nagyközönség részese lehet a jelentős múltra visszatekintő táncházmozgalom zenekarai, hangszeres szólistái, énekesei közreműködésével megvalósuló, egész napos zenés forgatagnak. Ezen a napon a régi épületek életre kelnek: a portákon a meghívott zenekarok és tanítványaik, idős mestereik, valamint énekesek zenélnek egész nap.

 

Táncháztalálkozó

 

A központi színpadon a BaHorKa Társulat interaktív meseelőadásai, tánc- és énektanítás, hangszerbemutató várja az érdeklődőket,

öt órától pedig gálaműsor következik a felvidéki Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Dűvő zenekar, a Palatkai Banda, kalotaszegi hagyományőrző zenészek, a Magyar Dudazenekar és a Magyar Tekerőzenekar részvételével.

A rendezvény ötlete eredetileg a gyimesi Erdélyi Táncházzenészek Találkozójának sikere nyomán született; az első négy fesztiválnak korábban a Szentendrei Skanzen, az elmúlt évben pedig Ópusztaszer adott otthont. Az együttlét egyben fórum: kiváló alkalom a beszélgetésre, ismerkedésre, kapcsolatteremtésre.

Szeptember 8-án a program egy szakmai nappal folytatódik, ahol a regisztrált zenészek – négy különböző tematika alapján – mesterkurzusokon vesznek részt.

Csermák Zoltán, ATEMPO.sk