2015-ben újra Gombaszög

Gombaszögi Nyári Tábor

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői nyilvánosságra hozták a 2015-ös nyári rendezvény időpontját, a tábor július harmadik hetének keddjén, 14-én kezdődik. Ahogy ebben az évben, a következő szezonban is hétfőig, azaz 20-áig tart majd a tábor.

A szervezők különleges zenei felhozatallal készülnek a rendezvény hétvégéjére. Olyan világszínvonalat képviselő együttesek lépnek majd fel, akik még nem játszottak a tábor színpadán.

Természetesen a rendezvény hagyományaihoz híven a fiatalok napközben közéleti, tudományos és művészeti témájú előadásokat hallgathatnak. Az éjszaka pedig változatlanul a koncerteké lesz, hiszen jövőre is két zenei színpad elé várják a bulizni vágyókat.

A kulturális programok palettáját a 2015-ös évben is színesíti a Szalmaszínház, amely egy egyedülálló, kísérleti építmény. A Fiatal Építészek Fóruma által készített Szalmaszínház ad otthont a tábor színházi produkcióinak, amelyeket a Gurigongó Symposium készít elő.

Természetesen a 2015-ös Gombaszögi Nyári Táborban is készülhetnek a résztvevők a csapatjátékok különböző ügyességi feladataira.

A rendezvényről a tábor honlapján, illetve Facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők. Ahogy az elmúlt években, a szervezők az idén is különböző játékokat hirdetnek meg az interneten, ahol táborbelépőket és egyéb értékes ajándékokat nyerhetnek majd a résztvevők.

A jövő tavaszi Bátorkeszi Borfesztiválon pedig személyesen is részt vehetnek olyan vetélkedőkben, amelyeken akár heti táborbérletet is nyerhetnek a játékosok.

A tábor megvalósításán dolgozó csapat külön felhívja a vállalkozó kedvűek figyelmét, hogy már most várják a lelkes fiatalok jelentkezését a szervezői csapatba. Aki tagja szeretne lenni a legnagyobb szlovákiai magyar ifjúsági rendezvény szervezőgárdájának, az a „Gombaszög mindenkié!” jeligével jelentkezhet az info@gombaszog.sk email címen, vagy a tábor Facebook oldalára írt üzenet segítségével.

ATEMPO.sk