70 éves Kőszegi Imre jazzdobos

Kőszegi Imre

Tegnap volt 70 éves Kőszegi Imre Liszt Ferenc-díjas magyar dobos, zeneszerző, zenetanár, a Magyar Jazz Szövetség volt elnöke (2002-2008), a magyar jazz nagy generációjának egyik kiemelkedő muzsikusa, a hazai és a nemzetközi jazzélet egyik legaktívabb résztvevője. A Zeneakadémia Jazz Tanszék ütőtanára is volt.

Budapesten született, és 1963-ban a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium dobszakán végzett. Fiatal dobosként Pege Aladár nagybőgős-basszusgitáros együttesében játszott, a formáció a hatvanas években számos nemzetközi elismerésben részesült.

 

 

1975-ben indult el első saját együttesével, a Kőszegi Rhythm and Brass-szal. Ez a különleges felállás Kőszegi munkáját dicséri, hiszen az együttes két fafúvósból, egy dobosból és egy ütősből állt. 1980-ban megalapította nemzetközi együttesét Jack Gregg amerikai basszista, Zbigniew Namysłowski lengyel szaxofonos és Gárdonyi László magyar zongorista társaságában, és nagy sikerrel turnéztak Európában.

Sodró ritmusaival, vérbő tempójával hozza lázba a közönséget. Játékán a legnagyobb amerikai dobosok – Philly Joe Jones, Elvin Jones, Art Blakey, Tony Willliams, Jack DeJohnette – stílusjegyei érzékelhetőek.

Kőszegire a bebop és free swinging jazz volt nagy hatással, de zenei nyitottsága jellemezhető azzal is, hogy közreműködött számos jazz- és popzenei felvétel elkészítésében. Időzítése pontos, zenéje pedig kimondhatatlanul gazdag.

 

 

Saját együttesein kívül megszámlálhatatlan külföldi és magyar muzsikussal játszott és játszik együtt, muzsikált Szabados György free-jazz együttesétől a klasszikus szvinget játszó, Vukán György-Berkes Balázs-Kőszegi összeállítású Szuper Trión át a legendás Rákfogóig. Játszott Radics Bélával és Frank Zappával, a „Take Four”ban társa volt Tomsits Rudolf, Pege Aladár és Babos Gyula gitáros. Zenélt továbbá az Amerikai Egyesült Államokban élt magyar gitárossal, Zoller Atillával és Szabó Gáborral, az osztrák szaxofonos Harry Sokallal, Fritz Power zongoristával, és Albert Mangelsdorfnémet trombonossal. Több mint 150 lemezen működött közre.

Többek között megkapt a Lyra-díjat, eMeRTon-díjat, Szabó Gábor-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is.

ATEMPO.sk / wikipedia