70 éves korában meghalt Joe Cocker énekes

Joe Cocker

December 22-én hetven éves korában elhunyt Joe Cocker énekes. 1944. május 20-án az angliai Sheffieldben született. Szegény munkásgyerek volt: lakatosként, gázszerelőként, benzinkutasként dolgozott. Ekkoriban Ray Charles volt a kedvence.

1968-ban felfedezte fel a Procol Harum együttes menedzsere. Első lemezén olyan nagyságokkal szerepelt együtt, mint Jimmy Page és John Paul Jones, akik később a Led Zeppelin együttessel lettek világhírűek. Részt vett 1969-ben a Woodstocki fesztiválon és a Beatles együttes A Little Help from My Friends című dalának 7 perces változatával világszerte ismertté vált.

A 1970-es években függő lett, ivott és kábítószert fogyasztott, amit csak hosszú évek után tudott leküzdeni.

 

 

1975-ben jelent meg egyik legnépszerűbb dala, a "You are so beautiful".

1983-ban talált újra magára az Egy tiszt és egy úriember című film betétdalával (Up Where We Belong), amelyet Jennifer Warnesszal együtt adott elő. Ezért Grammy-díjat is kapott. Ezután Ray Charles klasszikus, Unchain My Heart című dalával aratott sikert. 1986-ban ismét filmdal következett: a bluesos hangvételű You Can Leave Your Hat On a 9 és 1/2 hét című filmben, melyben Kim Basinger „vetkőzőszáma” alatt hallható.

 

 

Az 1990-es években ismét újítani tudott – igaz, mások (például John Lennon, Paul McCartney vagy a U2) slágereit adta elő. Gyakran koncertezett, ott volt például a berlini fal ledőltét ünneplő hangversenyen. 2005-ben Brassóban lépett fel, az Aranyszarvas-fesztivál nyitókoncertjén. Sikerei jellegzetes rekedtes, mély hangján és egyszerű, szuggesztív előadói stílusán alapultak.

aTEMPO.sk