A Dal 2015 kottakönyve is megjelent

A Dal 2015 kottakönyve

Idén a dupla CD mellett első alkalommal az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójához, A Dalhoz kapcsolódva a magyar elődöntőkbe jutott 30 dal megjelent Kottakönyvben a Zeneszöveg.hu és az MTVA közös kiadásában.

A kiadvány kifejezetten a zenekedvelő nagyközönség számára készült, és olyan formában tartalmazza a kottákat, hogy azok énekelhetőek és gitárral vagy zongorával is könnyen eljátszhatóak legyenek.

A kiadvány több mint 140 oldalon keresztül mutatja be A Dal hazai elődöntőjébe jutott szerzemények kottáit. A Kottakönyv a nyomtatott verzió mellett a közeljövőben digitális formában is elérhető lesz, valamint a dalok kottáihoz egyenként is hozzá lehet jutni a Zeneszöveg.hu felületén, a Zenekupon.hu oldalon keresztül.

A Kottakönyv - A Dal 2015 című kiadvány a Zeneszöveg.hu Kották sorozat második része, az első 2014-ben a Tavaszi Zsongás volt. A folytatásban további népszerű előadók munkásságát felölelő kottakönyv megjelenése várható.

A kottakönyv annak a több mint tízéves kultúrmissziónak az egyik fontos állomása, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben népszerűvé és elérhetővé tegyék a zenét, és annak minden elemét a zenekedvelők számára, egyben támogassák az előadókat tehetségük kibontakoztatásában.

aTEMPO.sk / MTI