Két magyar lemez a világzene európai toplistáján

A világ legrangosabb világzenei listáján 2015 márciusában Herczku Ágnes Bandázom című lemeze a 10. helyre került, a Romano Drom Colors című albuma pedig a 15. Mindkét lemez a Fonó Budai zeneház gondozásában jelent meg.

A World Music Charts Europe-t (WMCE) a világ 25 országának mintegy 50 világzenei szakembere állítja össze havonta. Az elmúlt években több magyar kiadvány került fel a toplistára, Lajkó Félix Mező című citerás lemeze 2013 augusztusában az élen is volt, akárcsak a Söndörgő Tamburocket - Hungarian Fireworks című albuma, amely 2014 októberében vezette a világzene nemzetközi toplistáját.

Herczku Ágnes legutóbbi stúdióalbuma, a Bandázom tavaly év végén jelent meg. Az énekesnő akkor elmondta, hogy a lemez hangszerelését könnyedre, az átlag hallgató számára is befogadhatóvá tette a bolgár származású zeneszerző, hangszerelő, producer Nikola Parov, akivel 1999 óta dolgozik együtt. "A népzenei dallamokat egy mainstreamebb zenei ágyba fektettük, így került bele például szaxofon vagy gitár és az ír buzuki". Herczku Ágnes zenekarában Hegedűs Máté és Pálházi Bence hegedül, Fekete Márton brácsázik, Molnár Péter pedig nagybőgőzik.

A 16 éve működő, folyamatosan megújuló Romano Drom Colors című lemeze a hatodik a zenekar történetében. A dalok nagy része cigány nyelven íródott, de vannak részben magyar nyelvű szerzemények is. A zenekar egyedi fúziós zenét játszik, amelyben Kovács Antal, a Romano Drom alapítója és zeneszerzője vegyíti a több száz éves zenei kultúrát a katalán rumba, arab, balkáni vagy akár a popzenében használatos ritmusokkal, valamint olyan zenei megoldásokkal, melyekben a kanna és a kanál hagyományos játékát a dobok, gitár, a bőgő, szaxofon egészíti ki.

A World Music Charts Europe toplistája megtalálható a www.wmce.de honlapon. 

aTEMPO.sk / MTI