Jelentkezz! ÉTER PLUSZ Tehetségkutató Fesztivál

ÉTER PLUSZ Tehetségkutató Fesztivál

Idén is megrendezik Észak-Magyarország legnagyobb, az immár megújult ÉTER PLUSZ Tehetségkutató Fesztivált Egerben. A rendezvény célja már 10 éve: Lehetőséget nyújtani a magyarországi és a határon túl élő, szárnyaikat próbálgató amatőr magyar tehetségeknek a bemutatkozásra és a fejlődésre.

A szervező Promeritum Alapítvány kiemelt célja az, hogy a fesztiválon fellépő és majd győztesként távozó zenekaroknak és előadóknak olyan lehetőséget biztosítsanak, amely gyökeresen megváltoztatja a zenei pályán eddig betöltött szerepüket és ez által az ismertség és népszerűség útjára léphessenek.

A tehetségkutatón a meghívott együttesek két színpadon, stílusirányzatokat figyelembe véve, főként saját szerzeményeiket adják elő, egymással versenyezve mutatják meg tehetségüket a közönségnek és a szakértő zsűrinek. A zsűri a produkciók után értékeli, véleményezi a bandákat és iránymutatást ad zenei fejlődésükhöz. Idén újdonság lesz, hogy a DJ-k mellett EGYÉNI PRODUKCIÓ kategóriában is lehet jelentkezni.

A jelentkezési határidő 2015. május 8-a, jelentkezni a https://www.eterfesztival.hu/ weboldalon lehet.

Az idei megmérettetés 2015. május 29-30. között kerül megrendezésre Egerben a Bolyki Pincészet területén.

A díjak listája folyamatosan bővül, de már most biztos, hogy a győztesek lehetőséget kapnak a Sziget-es nagy fesztiválokon, és egy zenekar biztosan tovább jut a Hangfoglalás döntőjébe, ahol a tét nem kicsi, hiszen 1.000.000 Ft-al és sok mással térhet majd haza a győztes.

ATEMPO.sk