Nyitrai és komáromi kórus a IX. Fehérvári Ének ifjúsági énekkari találkozón

A Fehérvári Ének Országos Ifjúsági Énekkari Találkozóra kétévente kerül sor Székesfehérváron. Ezúttal kilencedik alkalommal rendezik meg az egész hétvégén át tartó, nívós programot nyolc kórus részvételével. Vendégként fellép a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa, a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Nagyok Kórusa, valamint a kecskeméti Aurin Leánykar, a pestszentlőrinci Vörösmarty Mihály Gimnázium leánykara, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI leánykara, vegyeskara, kamarakórusa és fiúkara.

Színes program várja a résztvevőket, többek között közös belvárosi éneklés, templomi koncert és táncház, összejövetel az Órajátéknál, illetve bemutatják Székesfehérvár értékeit a vendégkórusoknak. A programot nemcsak zárt térben, hanem a köztereken is hallhatják, és élvezhetik a fehérváriak, a Városház téri közös éneklésbe pedig a bátor amatőrök is bekapcsolódhatnak.

 

Részletes program

A programsorozatot valamennyi résztvevő kórus közös éneklésével nyitják meg április 17-én, pénteken 16.15 órakor a Városház téren. 19.00 órakor a Vodafone Sportcentrumban kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, melyen Székesfehérvár műsorral – énekkel, hangszeres zenével és tánccal – köszönti a vendégeket, majd az énekkarok is bemutatkoznak egy-egy műsorszámmal.

Szombaton 10.00 órától a Szent István Művelődési Házban fesztiválhangverseny zajlik, 18.00 órától a Szent Imre templomban egyházzenei fellépés kezdődik, majd mindenki számára nyitott táncházzal zárják a napot szintén a Szent István Művelődési Házban.

A fesztivál április 19-én, vasárnap 10.00 órától a Vodafone Sportcentrumban rendkívül színes, sokféle műfajt ötvöző folklórprogrammal zárul, ahol a kórusok és a „Szállj elő zöld ág” néptánctalálkozón szereplő csoportok felváltva szerepelnek egy-egy műsorszámmal. A legtöbb nézőt vonzó program az oklevelek és különdíjak ünnepélyes átadásával zárul.

aTEMPO.sk