Előírja a hazai zene minimális arányát a rádiókban a szlovák kormány

Szabályozni készül a szlovákiai rádiókban elhangzó hazai zene minimális arányát a pozsonyi kormány, a vonatkozó törvény módosítását kedden közösen ismertette Robert Fico kormányfő és Marek Maďarič a kulturális tárca vezetője.

Amennyiben a vonatkozó - most tárcaközi egyeztetésre bocsájtott - jogszabály annak jelenlegi formájában kerül elfogadásra, akkor a szlovákiai rádiókban sugárzott zenéből már a jövő évtől legalább 20, 2017-től pedig legkevesebb 25 százalékot kell kitegyen a hazai előadók aránya. A cenzus a közszolgálati rádió adásainak esetében még szigorúbb, minimum 35 százaléknyi hazai zenével számol.

A cenzus bevezetését a hazai zenei kultúra megjelenési lehetőségeinek biztosításával, valamint annak identitás erősítő szerepével indokolta a szabályozást előkészítő kulturális minisztérium. A törvénymódosító javaslat bemutatása kapcsán kiadott közleményükben arra mutattak rá, hogy bár a múltban már több lépést is tettek annak érdekében, hogy a kereskedelmi rádiók adásaiban nagyobb arányban jelenjenek meg a hazai előadók, ezek a próbálkozások nem vezettek eredményre. Ennek bizonyítéka az is hogy a szlovák kereskedelmi rádiókban közvetített hazai zene jelenleg is csupán az összes leközvetített zene mintegy tíz százalékát tesz ki - érvelt a szaktárca, rámutatva: a cenzus bevezetése nem egyedülálló, hasonló szabályozás több európai uniós országban, köztük Magyarországon és Lengyelországban is érvényben van.

A kulturális minisztérium szerint a szabályozás alól - igény esetén - kivételt kaphatnak majd azok a specifikus rádióadók, amelyek azt nem tudnák teljesíteni, ezek sorába vélhetően a kisebbségi nyelveken sugárzó adók is beletartoznak majd.

A hazai zenei élet szereplői pozitívan fogadták ezt a szabályozást, hisz ezáltal több lehetőségük lesz eljuttatni zenéjüket a közönséghez.

aTEMPO.sk / MTI