Nagy-Szín-Pad! - Csütörtökön indul a tehetségmutató

Csütörtökön indul a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató verseny a VOLT Produkció, illetve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében. A kezdeményezés célja, hogy a kiválasztott 9 könnyűzenei előadó karrierje lökést kapjon.

"A tavalyi próbaév volt, ennek ellenére a résztvevő produkcióktól azt a visszajelzést kaptuk, hogy sokat profitáltak a Nagy-Szín-Pad!-ból. Talán a legfontosabb, hogy a korábbinál nagyobb reflektorfény jut rájuk, a verseny egyfajta ugródeszkát jelent számukra. Olyan zenekarokat hívunk meg, amelyek már ismertek, népszerűek, de egy kis hátszél még szükséges ahhoz, hogy az egész ország megismerje őket és akár a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadain találkozhassunk velük a jövőben" - hangsúlyozta Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! egyik ötletgazdája, a VOLT Produkció vezetője.

Az elmúlt évben 170 jelölt produkcióból 15 lett elődöntős, közülük a Mary PopKids lett az első helyezett. Idén az előzetesen kiválogatott negyven produkcióból 9-et választott ki mintegy száz zenei szakember.

"A negyvenes listára olyan előadók és zenekarok kerültek, akik és amelyek népszerűek, klubokat töltenek meg, jelen vannak a Petőfi Rádió és Televízió műsoraiban, helyük van fesztiválokon, de még nem nagyszínpadosok. Nagyobb figyelmet kaphatnak a produkciók, ha kevesebben vannak, ezért szorítottuk kilencre a meghívottak számát" - fejtette ki Lobenwein Norbert. Hozzátette, hogy amióta a Petőfi Rádió felvállaltan korábban rádiókban alig hallható hazai zenekarokat kezdett el játszani, évről-évre tucatnyi produkció sikeréhez járult hozzá és szerettette meg őket az egész országgal.

A Nagy-Szín-Pad! házigazdája a fővárosi Akvárium Klub. Itt lesz május 21-én csütörtökön az első elődöntő a Honeybeast, az Ocho Macho és a Babel részvételével, 22-én csütörtökön a második etap a Kelemen Kabátban, a Middlemist Red és a Headbengs közreműködésével, 23-án pénteken a harmadik elődöntőben pedig a Margaret Island, a Biebers, illetve a Soerii & Poolek szerepel. Az elődöntőben és a május 30-i fináléban a résztvevők egy 15 perces élő blokkot adnak elő, a három döntőst a közönség választja ki.

A tehetségmutató győztese Robbie Williams előtt lép fel a nagyszínpadon a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, John Newman, Fatboy Slim és Ákos előtt a VOLT-on, és nagyszínpadon játszik a Strand - Nagyon Zene Fesztiválon. A nyertes a Szimfonik Live koncert vendége lesz, videoklipet forgathat az OTP Junior támogatásával és Magyarországot képviseli jövőre a groningeni Eurosonic fesztiválon.

Az idei elődöntősök között számos többlemezes, stabil közönséggel rendelkező csapat (Honeybeast, Ocho Macho, Soerii&Poolek) található, de a bejutottak harmada (Babel, Headbengs, Margaret Island) éppen az első felvétel készítését támogató NKA-s Cseh Tamás Program kedvezményezettje.

"A meglehetősen vegyes lista éppen azt jelzi, hogy nehéz meghúzni a határt. A siker sok esetben nem függ össze azzal, hogy négy-öt éve létező vagy egészen új produkcióról beszélünk. A Halott Pénz tavaly a Nagy-Szín-Pad! szinte kezdő résztvevője volt, ma pedig nincs klub az országban, amelyet ne töltene meg. Ugyanakkor sok élvonalbeli zenekarról elmondhatjuk, hogy egy szigetes fellépésre, amikor 40-50 ezren állnak a színpad előtt, még nem érett vagy nem felkészült. Biztos vagyok abban, a mostani indulók közül bárki is nyer, mindent megtesz azért, hogy meggyőző produkciót nyújtson" - fogalmazott a főszervező.

Az eseményekről a Petőfi TV és a Petőfi Rádió is nagy intenzitással számol be. A három döntőst május 24-én este a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorában, élő adás keretében jelentik be, illetve az Eleven című műsorban a Petőfi Rádió leadja a koncerteket. A Petőfi TV május 30-án a döntőt is élőben közvetíti. "Aznap este az egész Erzsébet teret és környékét belengi az esemény, óriás kivetítőn is látható lesz a program, a koncertek után pedig a zenekarokkal lehet találkozni".

A fellépőkre az elődöntők kezdetétől három órán át az OTP Junior Facebook-oldalán, valamint SMS-ben lehet szavazni. A három finalistára május 24-től hat napon át, egészen a 30-i döntő végéig lehet voksolni Facebookon és SMS-ben. A közönségszavazás már zajlik az Instagramon, ennek különdíja egy egyéves turnébusz használat, amiért a döntőig lehet szavazni.

Idén a versenyzők mellett vendégek is fellépnek, közülük a Mary Popkids, a Halott Pénz, Deniz és Odett tavalyi induló, a döntő vendége viszont egy szintén sikeres, de új csapat, a Wellhello (Fluor & Diaz) lesz.

"A Wellhello szintén sikertörténet, példa arra, hogy ha valaki egyedit, hitelest és professzionálisat alkot, és ehhez kellően kitartó is, akkor nincsenek határok. A Wellhello tavaly még nem is létezett, idén pedig be se fértek a Nagy-Szín-Pad!-ra, önerőből lettek a fesztiválnagyszínpadok sztárjai" - mondta Lobenwein Norbert.

aTEMPO.sk / MTI