A Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, Orosz Örs kapja idén a Lőrincz Csaba Díjat

Orosz Örs

Pénteken, június 19-én adják át az idei Lőrincz Csaba Díjat Budapesten, a Magyarság Házában. Az idei díjazott Orosz Örs, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatója és a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője. Orosz Örs munkásságát Bárdos Gyula, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok elnöke méltatja.

A Kuratórium döntése idén azért esett a díjazottra, mert ezzel kívánjuk méltányolni azt az ígéretes tudományos és közéleti pályát, amelyet Orosz Örs eddigi tevékenysége jelent. A dél-szlovákiai ifjúság hozzáállása a magyar kérdéshez, mint fő kutatási területe, vagy szervezői munkája, amit a szlovákiai magyar egyetemisták Hallgatói Parlamentjének ülnökeként, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Koordinációs Bizottságának tagjaként, illetve mint a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezőjeként végez, mind-mind alapvető fontosságú a magyarság szülőföldön megmaradása érdekében.

 

Orosz Örs 1985-ben született a felvidéki Komáromban. 2003-ban a komáromi Selye János Gimnáziumban érettségizett. 2007-ben a prágai Károly Egyetemen szerzett bakaláriusi diplomát földrajz szakon. Mesteri tanulmányai alatt több külföldi részképzésen vett részt Romániában, Magyarországon, Franciaországban és Bosznia–Hercegovinában. Szakmai gyakorlaton vett részt az Európai Parlamentben és több szlovákiai intézményben. Diplomát 2010-ben szerzett politikai földrajz szakon, szintén Prágában. Jelenleg a Károly Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a dél-szlovákiai szlovák ifjúság és annak hozzáállása a magyar kérdéshez. Szakdolgozatában a szlovákiai magyar érettségiző ifjúság nemzeti és regionális identitástudatát és jövőképét vizsgálta reprezentatív, 34 középiskolára kiterjedő mintán.

Kiemelt kutatási területe volt a szlovákiai gyógyfürdők 20. századi története, melyet cseh nyelven publikált. 2004–2007 között a prágai Ady Endre Diákkör alelnöke, később elnöke. 2005 óta a Diákhálózatban tevékenykedik. A szlovákiai magyar egyetemisták Hallgatói Parlamentjének ülnöke. 2009-től 2011-ig a Diákhálózat alelnöke. 2009-től a a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője. 2010-ben főszervezője volt a Diákhálózat és a Fórum Intézet kétnyelvűség-felmérésének, a Kétnyelvűség-felmérő Körút projektnek, melynek során 540 település vizuális és hivatali nyelvhasználatát vizsgálták Dél-Szlovákiában. 2011-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Itt a kétnyelvűség kultúrtörténetével, emellett az északi régiók magyar emlékhelyeinek dokumentációjával foglalkozik. Kurátora a „Nyelvében él a národnostná menšina” – A vizuális kisebbségi nyelvhasználat története Dél-Szlovákiában 1918−2011 című vándorkiállításnak. Tagja a Szlovák Kormány Nemzetiségi és Etnikai Bizottságának, valamint a Sine Metu polgári társulás képviselőjeként a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Koordinációs Bizottságának.

 

A Lőrincz Csaba Díj

Lőrincz Csaba (1959–2008) fiatal erdélyi magyar értelmiségiként a Limes Körben folytatott ellenzéki tevékenységet. 1986-ban települt át Magyarországra. A magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának főtanácsadójaként, a Külügyminisztérium helyettes államtitkáraként, illetve 20 éven át a Fidesz kisebbségi és külügyi szakértőjeként, egyetemi oktatóként, valamint publicistaként meghatározó módon formálta Magyarország külkapcsolatait és nemzetpolitikáját. Legfontosabb alkotása a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való megmaradását célzó Kedvezménytörvény volt, amelyet az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadott el. Elméleti munkásságát A mérték című, 750 oldalas kötetben gyűjtötte egybe és adta ki 2010-ben a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Méry Ratio Kiadó.

Lőrincz Csaba emlékét és szellemiségét őrzi a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által 2009-ben alapított Lőrincz Csaba Díj, amely tudósok, szakértők, kutatók, írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza. Magyarországon a Lőrincz Csaba Díj alapításáig nem létezett olyan díj, amely a kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységet ismerte volna el. A díjátadásra minden év júniusában kerül sor. A díjazottat bronz emlékplakettel (Nagy János felvidéki szobrászművész munkája) és emléklappal jutalmazzuk, továbbá megnevezhet egy egyetemi hallgatót, aki egyhónapos brüsszeli ösztöndíjat kap az Európai Néppárt frakciójához.

Első alkalommal, 2009-ben a jutalmazott Filep Tamás Gusztáv kisebbségkutató, művelődéstörténész, szerkesztő volt. 2010-ben Dr. Orosz Ildikót, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola igazgatóját, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökét díjaztuk. 2011-ben a díjazott Ódor Bálint, közgazdász, a külügyminisztérium Európai Uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára volt. 2012-ben a Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemle és szerkesztősége kapta a Lőrincz Csaba Díjat. 2013-ban Dr. Korhecz Tamásnak, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnökének ítéltük oda a díjat. 2014-ben posztumusz díjazott volt Bíró Gáspár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára, ügyvéd, az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának különleges megbízottja.

ATEMPO.sk
Fotó: Gombaszögi Nyári Tábor