Koncertekkel, fotókiállítással, tanulmánykötettel ünnepel a 140 éves Zeneakadémia

Zeneakadémia

Koncertekkel, előadássorozattal, fotókiállítással, tanulmánykötettel és új díszkivilágítással ünneplik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, azaz a Zeneakadémia megalapításának 140 éves évfordulóját.

Az a szellemiség, amely Liszt és Erkel által örökül hagyatott, itt folytatódik e nemes falak között - fogalmazott Vigh Andrea rektor.

Az ünnepi események a hétvégére csúcsosodnak ki: az 1875-ös alapítás előtt tiszteleg a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának vasárnapi koncertje, amelyen az intézmény négy legnagyobb hatású tanáregyéniségének - Lisztnek, Bartóknak, Dohnányinak és Kodálynak - egy-egy műve szólal meg.

A Zeneakadémia első tanéve 140 évvel ezelőtt, 1875. november 14-én indult el. A jubileum köré szervezett programok sorában Bogányi Gergely és a Keller-kvartett fellépésével csütörtök este vette kezdetét a Legendás koncertek bérlet, amely öt elsöprő sikert arató, korszakos jelentőségű hangverseny műsorát eleveníti fel, szerdán pedig félútjához érkezett a Batta András és Kovács Sándor zenetörténész professzorok által vezetett A tegnap Zeneakadémiája című előadás-sorozat.

Megnyílt a Zeneakadémia - a Zene, 140 éve című fotókiállítás is. A magyar fotó-archívumok kincseiből összeállított tárlat válogatott pillanatképek sora azokról, akik Liszt nyomában maguk is zenetörténetet alkottak. A Zeneakadémia gazdag történetét és hagyományait bemutató húsz tablón végigkövethető az intézmény születése, a legendás tanárok és rektorok, osztályok és mesteriskolák működése.

A Zeneakadémia a Rózsavölgyi Kiadóval közösen megjelentette a Szekvenciáktól a szimfóniákig - tanulmányok Liszt, Bartók és Ligeti 140 éves Zeneakadémiája tiszteletére című tanulmánykötetet is. A könyvben szereplő tizenegy tanulmány a nyugati zene történetének közel ezer évéből meríti témáit, reprezentálva a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kutatási portfólióját. A Rózsavölgyi Kiadóval kötött együttműködés folytatásaként 2016 tavaszára egy exkluzív album is elkészül, amely a Zeneakadémia kívül-belül megújult Liszt Ferenc téri főépületén keresztül mutatja be a 140 éves intézményt.

aTEMPO.sk / MTI
Fotó: Marjai János