Növekedett a női zeneszerzők és szövegírók száma Magyarországon

Szirtes Edina Mókus, Váczi Eszter, Palya Bea

A korábbi évekhez képest Magyarországon egyre több a női zeneszerző és szövegíró, főként a pop, az alternatív és a gyermekzene területén - derült ki az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület adataiból.

Az adatbázis szerint 2005 előtt alig 5 százalék, az utóbbi három év regisztrációi alapján viszont már több mint 16 százalék a női alkotók aránya a zenei területen.

A női szerzők munkáját a hazai iparági díjak, köztük a zenei alkotást középpontba állító Artisjus-díj is egyre inkább elismeri. Míg korábban inkább előadói területen vehettek át elismerést nők, az utóbbi években egyre gyakrabban kapták meg női szerzők is a szakmai szervezet elismerését könnyű- és komolyzenében. Adamis Anna 1998-ban, Szabó Ágnes 2009-ben, Palya Bea 2010-ben, Szirtes Edina Mókus 2012-ben, Váczi Eszter 2014-ben. A díj történetében először, idén kapta az év komolyzenei művéért járó elismerést női alkotó, Tallér Zsófia.

A 2014-ben bejelentett művek alapján a nők főleg a pop, az alternatív és a gyermekzene területén alkotnak. A női szerzős bejelentések 32 százaléka sorolható a pop műfajba, ami kétszerese a férfi szerzős bejelentéseknek.

Az alternatív zene területére az összes női szerzői bejelentés 12 százaléka esik, a férfiak aránya ugyanitt 8 százalék. A legmarkánsabb a különbség gyermekzenében mutatkozik: a férfi dalbejelentések alig 1 százaléka kerül ki ebből a műfajból, a női szerzős bejelentéseknek viszont csaknem egytizede, 8 százaléka tartozik ide. A legkevesebb női szerzős bejelentést felvonultató műfaj a rock, a hiphop és a klasszikus zene.

aTEMPO.sk / MTI