Heti listafigyelő - 2015/47. hét

Elvis Presley

Az amerikai albumeladási listát egy olyan nagylemez vezeti, amely még májusban jelent meg, s a múlt héten nem is szerepelt a kétszázas rangsorban. Chris Stapleton country- és bluegrassénekes első szólóalbuma, a Traveller foglalta el a csúcsot 177 ezer példánnyal. Ebből 153 ezer a valódi eladás, a többi streamelés.

Persze nem véletlen, hogy a közönség igazából csak most fedezte fel a korongot, s ilyen sokat vett belőle. November 4-én rendezték a countryzene legnevesebb díjkiosztóját, a Country Music Awardsot Nashville-ben, a műfaj fővárosában. A The SteelDrivers bluegrassegyüttes tagjaként ismertté vált, majd annak búcsút intve szólópályára lépő Chris Stapleton három díjat zsebelt be, az év férfiénekese és az év új művésze lett, a Traveller című nagylemezét pedig az év albumának kiáltották ki. De elsősorban nem ez, hanem a zenész fellépése keltette fel a széles nyilvánosság figyelmét. Stapleton Justin Timberlake-kel és komoly zenekari kísérettel adta elő a Tennessee Whiskey című dalát (amelynek eredetijét a tavalyelőtt elhunyt George Jones texasi countryzenész vitte sikerre 1983-ban), majd vendége Drink You Away című zeneszámát. A Traveller című nagylemez májusban 27 ezer példánnyal az amerikai eladási rangsor 14. helyén kezdett.

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Adele: Hello
Egyesült Királyság – Adele: Hello
Németország – Adele: Hello
Magyarország – Adele: Hello

 

Végre hódít a tehetségkutatós duplázó

Adele pénteken megjelent 25 című harmadik stúdióalbumának előhírnöke, a Hello egyelőre verhetetlen – az amerikai rangsort második, a britet, a németet és a magyart harmadik hete vezeti.

Az Amerikai Egyesült Államokban Adele mögött kanadai előadók tanyáznak. Az ezüstérmes pozícióban Drake (Hotline Bling), a bronzérmesben The Weeknd (The Hills), a negyedikben és ötödikben Justin Bieber (Sorry, What Do You Mean?), a hatodikban Shawn Mendes (Stitches) található. A hetedik helyen Ariana Grande floridai születésű, Los Angelesben élő énekesnő készülő, harmadik stúdiólemeze, a Moonlight beharangozója, a Focus debütált. Chris Stapleton felvétele, a Tennessee Whiskey a 23. pozícióba érkezett meg. Három helyet javítva a tizedik Meghan Trainor massachusettsi születésű énekesnő az ohiói John Legenddel készült zeneszáma, a Like I’m Gonna Lose You.

Az Egyesült Királyság élmezőnyében egy újdonságra lelünk: a bronzérmes pozícióban nyitott a brit The X Factor második, 2005-ös sorozatában megismert, az élő show-kból elsőként kiesett Addictiv Ladies lánykvartett tagja, a tavalyi műsorban már szólóban indult, s a második helyen végzett Fleur East a Sax című szerzeménnyel, a december 4-én érkező Love, Sax and Flashbacks című első albuma előhírnökével. A hatvanadik pozícióból a negyedikbe ugrott a WSTRN nyugat-londoni r&b-trió az In2 című dallal. A 11. helyre iratkozott fel Aurora norvég énekesnő a Half the World Away című felvétellel. Csak a 14. pozícióban startol a Coldplay december 4-én piacra kerülő A Head Full of Dreams című hetedik stúdiólemezének beharangozója, az Adventure of a Lifetime.

A német TOP 10-ben két új belépő szerepel: a svéd Zara Larsson a Lush Life-fal négy helyet javítva a hetedik, az angol Ellie Goulding az On My Minddal hat pozíciót előlépve a kilencedik.

A magyar Single (track) Top 40 listán hét újdonság tanyázik: Rúzsa Magdi és Presser Gábor (Angyal mellettem) a 11., Justin Bieber (I’ll Show You) a 13., Anastacia (Take This Chance) a 15., a One Direction (History) a 19., ByeAlex és a Slepp (Még mindig… – Lotfi Begi Remix) a 21., a Coldplay (Adventure of a Lifetime) a 22., Shawn Mendes (Stitches) a 37. helyet szerezte meg. A magyarországi rádiók harmadik hete Lost Frequencies Janieck Devyvel készült slágerét, a Realityt sugározzák a leggyakrabban.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Chris Stapleton: Traveller
Egyesült Királyság – Elvis Presley: If I Can Dream
Németország – Bushido & Shindy: Cla$$ic
Magyarország – Ákos: Még egyszer

 

Elvis Presley újabb „bravúrja”

Az amerikai albumeladási rangsor tízes mezőnyében négy új belépő található. A bronzérmes pozíciót 76 ezer példánnyal Eric Church észak-karolinai countryzenész ötödik stúdiólemeze, a Mr. Misunderstood, a negyediket 58 ezerrel a napjaink slágereit összegyűjtő Now That’s What I Call Music! című sorozat 56. része, a nyolcadikat 31 ezerrel egy másik válogatás, a Disney-rajzfilmek betétdalait csokorba kötő We Love Disney, a tizediket harmincezerrel a Def Leppard angol rockzenekar 11. stúdióalbuma, a Def Leppard foglalta el.

A brit piacon megőrizte vezető helyét Elvis Presley If I Can Dream című nagylemeze, amelyen tizennégy zeneszáma a királyi filharmonikusok (Royal Philharmonic Orchestra) kíséretében hallható. Többet értékesítettek belőle, mint a kiadás hetében. A múlt héten 79 053 példánnyal kezdett az élen, a héten 88 603 példánnyal vezet. Az ezüstérmes pozícióban a brit The X Factor nyolcadik, 2011-es sorozatának győztese, a mesterségesen megalapított Little Mix lánykvartett harmadik stúdióalbuma, a Get Weird, a bronzérmesben az angol Ellie Goulding harmadik stúdiólemeze, a Delirium, a hatodikban Alexander Armstrong angol televíziós műsorvezető, humorista, színész albuma, az A Year of Songs, a tizedikben a chicagói Anastacia válogatáskorongja, az Ultimate Collection debütált. Bob Dylan amerikai élő legenda díszdoboza, a The Bootleg Series Vol. 12: The Cutting Edge 1965–1966 a 12., az angol Seal kilencedik stúdiólemeze, a 7 a 13. helyre érkezett meg. Újból megjelent a The Beatles 2000-es 1 című slágergyűjteménye. Az új kiadáshoz két Blu-ray disc jár. Az ötödik pozícióba jött vissza – 106. hete tartózkodik a listán.

Németországban két német rapper, Bushido és Shindy albuma, a Cla$$ic nyitott a rangsor csúcsán. A The Beatles válogatása a második helyre tért vissza. Ellie Goulding nagylemeze az ötödik, a Die Fantastischen Vier német hiphopcsapat válogatása, a Vier und Jetzt (Best of 1990–2015) a hatodik, a Gregorian német együttes albuma, a Masters of Chant X – The Final Chapter a nyolcadik, Bob Dylan díszdoboza a tizedik pozícióba iratkozott fel.

Magyarországon hatodik hete Ákos nagylemeze, a Még egyszer a legkelendőbb hanghordozó. Seal albuma a második, az East két CD-ből és egy DVD-ből álló kiadványa, a Symphonic (a Magyar Rádió szimfonikus zenekarával tartott április 25-i koncertje a Művészetek Palotájában) a 11., CeeLo Green amerikai énekes ötödik stúdiólemeze, a Heart Blanche a 22., a Solaris magyar együttes 1999-es albuma, a Nostradamus – Próféciák könyve a 23., Laura Pausini olasz énekesnő 12. stúdiólemeze, a Simili a 31., a Def Leppard albuma a 33. helyen rajtol.

Puha József, ATEMPO.sk