Szombaton jön a A Dal 2016 - ingyenesen lehet szavazni Felvidékről is

A Dal 2016

Az első elődöntővel, tíz versenyző bemutatkozásával megkezdődik szombaton A Dal 2016. Az ötödik zsűritag idén is a közönség: a nézők ingyenesen szavazhatnak A Dal applikációval (IOS, Android és Windows Phone rendszerű készülékeken is) és az adások alatt a verseny honlapján (mediaklikk.hu/adal), de sms-ben is voksolhatnak kedvenceikre.

 

Az 1. adás versenyzői (névre klikkelve többet is megtudhatsz róluk):

Benji
ByTheWay
Egy Másik Zenekar
Freddie - Fehérvári Gábor Alfréd
Mohamed Fatima
Mushu
Odett
Tolvai Reni
Török Jázmin
Veres-Kovács Petra

 

A Dal 2016-ba rekordszámú, összesen 372 darab pályamű érkezett, közülük egy tíztagú szakmai előzsűri választotta ki a képernyőre kerülő harminc elődöntős produkciót. A három elődöntő és a két középdöntő után a február 27-i döntőbe nyolcan kerülnek, ekkor dől el, melyik dal képviseli Magyarországot az idei Euovíziós Dalfesztiválon májusban Stockholmban.

A válogató legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi dalok szülessenek. "Az eddigi Akusztik verseny mellett két új különdíj is lesz: A Dal 2016 felfedezettje díj, amelyet a négytagú szakmai zsűri ítél oda, illetve A Dal 2016 legjobb dalszövege díja, amelyet a zsűri és a nézők online szavazatai alapján adnak át". Továbbá a jelölt pályaművekből bárki készíthet remixet, közülük a legjobbat a Petőfi Rádió szakmai zsűrije választja ki.

A Dal 2016 elő- és középdöntőiben a négytagú zsűri - Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós - közvetlenül a produkció után pontozza a dalokat 1-től 10-ig. Az évad műsorvezetői ismét Tatár Csilla és Harsányi Levente lesznek.

aTEMPO.sk / MTI