Új CD-k a Gryllus Kiadótól – Korpás Éva és az Apnoé lemeze is köztük

Gryllus Kiadó

Több mint fél tucat, a közelmúltban megjelent új kiadványát, köztük Ferenczi György és Rackajam, az Apnoé, a Kosbor, az EastWing Group, Korpás Éva és az Eszter-lánc mesezenekar CD-jét mutatta be az idén 25 éves Gryllus Kiadó.

"Fogalmam sincs, érdemes-e még CD-t kiadni, de a zenét nagyon szeretem és sok emberben megmaradt az igény, hogy a kezébe vegye a lemezeket" - mondta Gryllus Dániel, az elsősorban a világzenére specializálódott kiadó vezetője.

Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapítója kifejtette: az elmúlt 25 év alatt mintegy 170 lemezt, korábban vinylt, aztán CD-ket jelentettek meg, a legelső 1991-ben a Pál apostolos korong volt.

Ami az új anyagokat illeti, közöttük az egyik legizgalmasabb a Ferenczi György és a Rackajam (1-ső Rackák) Kelet-Nyugat című munkája.

"Egy érdekes kísérleti lemezt csináltunk. Erdélyben, Bálványosvárnál egy vadászházban egy mobiltelefonnal rögzítettük az instrumentális anyagot, amelyet aztán onnan a hegytetőről a net segítségével kiküldtünk Nashville-be. Russ Pahl, a legjobb pedal steel zenész erre játszott rá, időnként verbunkot is, ugyanabban a stúdióban, ahol korábban a Rackák menni Amerikát készítettük. Az amerikai lemezek sorában azóta egy színdarabhoz elkészült a Betyárjáték is, ezt itthon vettük fel, kint keverték és hamarosan megjelenik" - mesélte Ferenczi György.

Az 1987 óta létező, verséneklő Kosbor együttes nemrég duóra apadt, Tamás Benedek énekel és baritonoudon játszik, Nemes János klarinétozik és szaxofonozik, valamint több más hangszert is megszólaltat. Tavaly év végén megjelent új anyagán a Kosbor Tandori Dezső verseit zenésítette meg.

Szathmáry Melinda és az Eclectica Korszakok címmel készített új anyagot a Gryllus Kiadónál. A több mint másfél évtizede létező formáció 18-20. századi magyar, ír és skót tradicionális népzenét, versmegzenésítéseket játszik jellegzetes tónusú tolmácsolásban.

A kortárs dzsessz és a világzene crossover művelője az EastWing Group, amely Napsugár című friss anyaga néhány hete jelent meg. A Snétberger-tanítvány Kéri Gábor gitáros által vezetett együttesben Frankie Látó hegedül, Mogyoró Kornél az ütőhangszeres, Megyaszay István basszusgitározik, Agócs Gergely énekel és tárogatón játszik, a CD-n mások mellett Kozma Orsi énekes és Eichinger Tibor gitáros is közreműködött.

A felvidéki énekesnő, Korpás Éva Fecském című új lemezén nem autentikus népzenét, hanem feldolgozásokat ad elő együttesével. A hattagú Apnoé a felvidéki Csiba Júliával powerfolk stílusában a rock és a népzene lendületét kapcsolja össze Hegylakó című lemezén

A frontember Kárász Eszter által vezetett Eszter-lánc mesezenekar kortárs költők gyerekverseit zenésíti meg - Kétszervolt, holnemvolt című anyaguk február végén jelenik meg.

Gryllus Dániel említést tett a Sebő 68 című lemezről is, amely abból az alkalomból készült, hogy a 68 éves Sebő Ferenc pályája 1968-ban indult. Szintén friss kiadvány a Gryllus Kiadónál a Kaláka Ünnepi szonettkoszorú című CD-je, amelynek alapját József Attila Hazám című szonettsorozatának hetedik, záródarabja jelentette. Ezt a Kaláka legközelebb március 3-án a Pinceszínházban adja elő.

A kiadó gondozásában folytatódik a versmegzenésítésekre fókuszáló Hangzó Helikon könyv+CD sorozat, amelynek keretében 2016-ban Herczku Ági Lackfi János, Novák Péter Weöres Sándor és a Kaláka József Attila verseit megzenésítő anyaga fog megjelenni.

aTEMPO.sk / MTI