Csodásan induló szólókarrier

Zayn Malik

A One Directionnel megalapozta a szólópályafutását, azt azonban nem gondoltuk, hogy egyedül ilyen sikeres lesz. Nem tudni, mit hoz a jövő, de az angol Zayn Malik szekere most száguld. A Pillowtalk című első szólódalával a múlt héten a brit, a héten az amerikai listán aratott rajt-cél győzelmet. Az utóbbi csúcsát az együttesének nem sikerült elfoglalnia.

A Pillowtalk az Egyesült Királyságban 112 497 példánnyal iratkozott fel a rangsor élére, ebből 62 778 példány a valódi eladás és 4,97 milliószor streamelték. A héten a második helyen található. Az USA-ban 267 ezer példány fogyott el belőle, s 22,3 milliószor streamelték a kiadás hetében.

 

 

Zayn slágere az amerikai Hot 100 lista 1958 augusztusa óta tartó történetének 25. olyan zeneszáma, amely a vezető pozícióban startol. Legutóbb tavaly novemberben Adele-nek jött össze ez a bravúr a Hellóval. A One Direction az USA-ban a 2013-as Best Song Ever című szerzeménnyel szerepelt a legmagasabban, ennek a második hely volt a csúcspozíciója.

Zayn első szólólemeze a Mind of Mine címet kapta, a tervek szerint nagypénteken, március 25-én jelenik meg. Most már a szakma egy része úgy gondolja, az 1993. január 12-én született fiatalember a következő évek meghatározó férfielőadója lehet, Justin Timberlake és Justin Bieber nyomdokaiba léphet. Erre azért ne vegyünk mérget, az viszont tény, hogy ilyen csodásan induló szólókarrierrel senki sem számolt.

Puha József, aTEMPO.sk