Újabb Ossian-lemezdömping

Egy évvel a Lélekerő után új stúdióalbummal jelentkezett az Ossian. A Paksi Endre vezette harmincéves metálzenekar 21. stúdiólemeze, a Fényárban és félhomályban – akárcsak az elődje – átírta a magyar albumeladási listát. Csakúgy, mint tavaly, az együttes most is tizennyolc kiadvánnyal található a rangsorban.

Az új nagylemez annyira lázba hozta az Ossian rajongóit, hogy a zenekar kedvezményes áron kínált korábbi albumait is nagy számban vásárolták, és azok visszatértek a listára. Bár akkora érdeklődés nem volt irántuk, mint egy éve, amikor az együttes a TOP 10-ben kilenc koronggal tanyázott.

 

Ossian

 

Tracklista

1. Fényárban és félhomályban (Maximális Rock)
2. Nyitott könyv
3. A régi láng
4. Soha nem lehet
5. Életed legszebb napja
6. Míg együtt leszünk
7. Lendületből
8. Istennél a kegyelem
9. Hajnalban (Győrfi András barátunk emlékére)
10. Átkozott szép gyötrelem
11. Álmod legyen

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Fényárban és félhomályban című lemez a második helyre iratkozott fel, a Kowalsky meg a Vega a csúcson kezdő Varázsszavak című albuma mögé.

A 25 éves jubileumi koncert (2011) a hatodik, a Titkos ünnep (2001) a kilencedik, a Lélekerő (2015) a 13., A tűz jegyében (2013) a 15., az Az lesz a győztes (2011) a 19., az Árnyékból a fénybe (2002) a 21., az Egyszer az életben (2009) a 22., a Létünk a bizonyíték (2006) a 23., a Best of 1998–2008 (2009) a 24., a Fémzene (1999) a 25., A szabadság fantomja (2005) a 27., a Hangerőmű (2003) a 28., a Küldetés (2008) a 29., a Gyújtópontban (2000) a 31., A lélek hangja (2006) a 32., a Tűzkeresztség (2004) a 33., a Koncert (1998) a 38. pozícióba tért vissza. Tavaly még az Örök tűz (2007) című lemez is szerepelt az eladási rangsorban.

Puha József, aTEMPO.sk