Újabb kilenc versenyző jutott be a Virtuózok középdöntőbe

Virtuózok

Pénteken a 6-12 éves korosztály mutatkozott be és ismét 9 versenyző, köztük két testvérpár jutott be a Virtuózok középdöntőjébe, ahol már a Nemzeti Filharmonikusok tagjaival adják elő választott műveiket.

Szoborral jutott tovább a hegedűn játszó Abouzahra Mariam és nővére, Abouzahra Amira, a fuvolán játszó Holozsai Eszter és a hárfán játszó Patkós Maja, a zsűri döntése alapján pedig Patkós Mariann, Mohai Viola, Nagy Krisztina, Kelemen Gáspár és Veér Lili is a középdöntőbe jutott.

A verseny résztvevőit Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes; Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester; Batta András Erkel Ferenc- és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Némethy Attila zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára és Szenthelyi Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar alapítója zsűrizi.

Az összegzés szerint a Duna közszolgálati csatornán sugárzott adásban a Virtuózok öt zsűritagja közül négy adta oda a virtuózszobrot - ami tulajdonképpen egy kis hegedű - egy-egy olyan versenyzőnek, aki az előadásával a legjobban lenyűgözte. A pénteki adásban Kesselyák Gergely volt az egyetlen zsűritag, aki nem adott szobrot senkinek.

Április 29-én, a következő adásban a "nagyok", azaz a 18-23 éves korosztály tagjai mutatkoznak be.

aTEMPO.sk / MTI