Lépcsők a mennybe vagy lépcsők a bíróságra?

Led Zeppelin

Aki figyelemmel kíséri a zenevilág történéseit, az tudja, hogy újabb jogi balhé rázta meg a "rock-közvéleményt" áprilisban. Minden idők egyik legnagyobb hatású rockbandája, a brit Led Zeppelin legismertebb számának szerzősége vált kérdésessé.

A Zep-rajongóknak nyilván beugrott, hogy a "Stairway to Heaven" az. Egy csodálatos rockballada a hetvenes évek legelejéről, ám ki gondolná, hogy nem Robert Plant énekes és Jimmy Page gitáros írták a számot, akik fel vannak tüntetve szerzőként.

A kaliforniai bíróság bizonyítékai szerint a dal keletkezése a hatvanas évek közepére nyúlik vissza, amikor is Jimi Hendrix megalapította első saját zenekarát 1966 nyarán, a Jimmy James and the Blue Flamest. Egyik tagja egy 15 éves, Kaliforniából szökött gyerek volt, akit Randy Wolfe-nak hívtak. Mivel a zenekarban két „Randy” is volt, Hendrix Wolfe-t „Randy California”, a másik Randyt pedig „Randy Texas” névre keresztelte.

1967-ben Randy California mostohaapjával, Ed Cassidyvel megalapította a Spirit nevű zenekart. Ez a Randy írta meg a "Taurus" című instrumentális zenét, amely kísértetiesen hasonlít a "Stairway" elejére, a szintén akusztikus gitáron vezetett főtémára. A Led Zeppelin a Spirit előzenekara volt első amerikai turnéján, így kevés kétség van afelől, hogy a Led Zeppelin hallotta a dalt a "Stairway to Heaven" megírása előtt.

A dolog egyébként nem újdonság, hiszen 1985-ben Willie Dixon egymillió dollárt nyert per útján a brit bandától, miután bizonyítást nyert, hogy a "Whole lotta love" című szám eredetije Dixon "You need love" dala, amit annak idején Muddy Watersnek írt. Azóta az ominózus dal kiadásain Dixon nevét is feltüntetik a szerzők között.

A dolog ezzel nem zárult le, hiszen a legnagyobb videómegosztón már évek óta lappangnak bizonyos kisfilmek ugyanebben a témában. Elég, ha beírjuk, hogy "Led Zeppelin plagiarism", és máris több olyan dalról derül ki, hogy koppintás, amiről álmunkban sem gondoltuk volna, hogy nem eredeti Zeppelin dal. Előfordul például, hogy harminc-negyven évvel korábbi folk-blues szóló gitárosok nótáit dolgozták fel, minden ellentételezés nélkül.

Ami a "Stairway to Heaven"-t illeti, azt gondolnánk, hogy dollármilliókról van szó, ám nemrég a Bloomberg hírügynökség közölte, hogy a Led Zeppelinnek lehetősége lenne megvenni a dal jogdíjait egy jelképes összegért, mindössze egyetlen dollárért. Cserébe el kellene ismerniük az azóta elhunyt Randy Wolfe-t dalszerzőnek. Minderről a bíróságon lesz döntés május 10-én.

Spirit

Rajongók és szakírók szerint meg kéne adni a tiszteletet egy halott rockernek. Több fórumon is ez olvasható, és több kritikus is hangot adott ezen véleményének. Nos, ez egy kétélű dolog: egyfelől – igen! Aki írta a dalt, aki az első, azé "dicsőség"! Másfelől attól, hogy "ha valaki egyszer már leírta a rózsa szót, akkor más már nem írhatja le?" (Arthur Rimbaud).

Mindezzel csak azt akarom szemléltetni, hogy lehet bíróságokon pereskedni, de a zenei örökség, amit az előző zenészek ránk hagytak, az szabad és szabadon játszható! Hiszen erről szól a rock´n´roll!

Tehát: lépcsők a mennybe vagy lépcsők a bíróságra!

Bódis Attila, aTEMPO.sk
Fotó: ledzeppelin.com, facebook