Itt a jelöltek - Fonogram Magyar Zenei Díj 2016

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége 2016. június 8-án, szerda este rendezi a legrangosabb hazai zenei díjátadót, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestet, a magyar zenei élet legnagyobb, az alkotók és háttérszakemberek teljes körét felvonultató eseményét.

Az egykori Budai Ifjúsági Park helyszínén, a Várkert Bazárban megrendezendő nagyszabású eseményen a szakma széles körének szavazatai alapján vehetik át az elismeréseket a tavalyi év legjobb zenei teljesítményeit nyújtó előadóművészek. A rendezvényt élőben közvetíti a Super TV2.

A szavazás során 18 különböző műfaji kategóriában, a zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjainak szavazatai alapján alakul ki a jelöltek névsora.

 

Jelöltek

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

  • ÁKOS - Még egyszer (Fehér Sólyom/Magneoton)
  • FREDDIE - FEHÉRVÁRI GÁBOR ALFRÉD - Mary Joe (Mistral Music)
  • KÁLLAY SAUNDERS BAND - Delivery Boy (Egység Média)
  • MAGNA CUM LAUDE - Tájról tájra (Magneoton)
  • TURBO - Lullabies For Awakening (Pongo Pongo Collective)

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

  • ADELE - 25 (XL Recordings/Bertus)
  • BON JOVI - Burning Bridges (Universal Music)
  • BRYAN ADAMS - Get Up (Universal Music)
  • DAVID GILMOUR - Rattle That Lock (Sony Music)
  • U2 - Songs Of Innocence (Universal Music)

Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele

  • BELMONDO - Kalapot le! (Music Fashion)
  • FISH! - Ne is figyelj rám (Gold Record)
  • PUNNANY MASSIF - Hétköznapi Hősök / Utolsó Tánc / Vendéglátós (AM:PM Music)
  • RÚZSA MAGDOLNA - Április / Tejút (Magneoton)
  • WELLHELLO - Elnöki ügy / Gyere és táncolj / Késő már / Emlékszem, Sopronban (Magneoton)

Az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele

  • ADAM LAMBERT - The Original High (Magneoton/Warner Music)
  • ELLIE GOULDING - Delirium (Universal Music)
  • FALL OUT BOY - American Beauty/American Psycho (Universal Music)
  • IMAGINE DRAGONS - Smoke + Mirrors (Universal Music)
  • LANA DEL REY - Honeymoon (Universal Music)

Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele

  • IVAN & THE PARAZOL - The All Right Nows (Modernial)
  • JÓNÁS VERA EXPERIMENT - Walk away (Launching Gagarin Records & Management)
  • MARGARET ISLAND - Egyszer volt (Gold Record)
  • MARGE - Váratlan nyár / Maradj még! (szerzői kiadás)
  • VAD FRUTTIK - Tudom milyen (Megadó Kiadó)

Az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele

  • COLDPLAY - A Head Full Of Dreams (Magneoton/Warner Music)
  • FLORENCE + THE MACHINE - How Big, How Blue, How Beautiful (Universal Music)
  • FOALS - What Went Down (Magneoton/Warner Music)
  • HOZIER - Hozier (Universal Music)
  • MUSE - Drones (Magneoton/Warner Music)
  • TAME IMPALA - Currents (Universal Music)

Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele

  • BRAINS - Stand Firm / Balance (Beats Hotel Records)
  • COLORSTAR - Solarize (1G Records)
  • NEW LEVEL EMPIRE feat. SZERECSENKIRÁLY - Son Of The Sun (Elephant House)
  • VEKONYZ feat. CALIDORA - In My Mind (Elephant House)
  • ZAGAR - My Night Your Day / Sleepwalking (feat. KAMA) (Zagarmusic)

Az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele

  • AVICII - Stories (Universal Music)
  • AXWELL Λ INGROSSO - Sun Is Shining (Universal Music)
  • DAVID GUETTA - Listen (Elephant House/Warner Music)
  • GIORGO MORODER - Déjá Vu (Sony Music)
  • KYGO - Firestone (Sony Music)
  • RUDIMENTAL - We The Generation (Magneoton/Warner Music)

Az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele

  • BËLGA - Disco! / Szerelmes vagyok (1G Records)
  • DENIZ - A nép hangja / Csoda / Elegem van / Holnapután / Sehogysejó (DENIZ Music)
  • GANXSTA ZOLEE és a KARTEL - Tribute album (1G Records)
  • HALOTT PÉNZ - Darabokra törted a szívem / Elkezdeni elölről (szerzői kiadás)
  • HŐSÖK - Rap Life (Gold Record)

Az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele

  • DRAKE - If You re Reading This It s Too Late (Universal Music)
  • KENDRICK LAMAR - To Pimp A Butterfly (Universal Music)
  • SNOOP DOGG - Bush (Sony Music)
  • THE WEEKND - Beauty Behind The Madness (Universal Music)
  • YELAWOLF - Love Story (Universal Music)

Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele

  • BLIND MYSELF - Önvakítás (Magneoton)
  • EUROPEAN MANTRA - The (Hunnia Records)
  • OZONE MAMA - Sonic Glory (szerzői kiadás)
  • ROAD - M.A.T.T. (Hammer Music)
  • SEX ACTION - 25 (GrundRecords)

Az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele

  • CHRIS CORNELL - Higher Truth (Universal Music)
  • DISTURBED - Immortalized (Magneoton/Warner Music)
  • IRON MAIDEN - The Book Of Souls (Magneoton/Warner Music)
  • JOE SATRIANI - Shockwave Supernova (Sony Music)
  • SLAYER - Repentless (Nuclear Blast)

Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele

  • ATTILA - Érints meg még egyszer (Strong Record Kft./HungaroSound)
  • FEKETE DÁVID - Akarom! (Strong Record)
  • KIS GRÓFO - Bulibáró (Snapsz-R)
  • MATYI és a HEGEDŰS - A hetedik (HungaroSound)
  • NÓTÁR MARY - Zenebomba (Skyforce)
  • POLGÁR PETI és a HUNGARYCOOL - Hun a dal (HungaroSound)
  • SZÍJ MELINDA - Van-e csend még a szóban (szerzői kiadás)

Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele

  • BUDAPEST VOICES - Gyémánt (PR Garden)
  • GÁJER BÁLINT - That's How It Goes (Universal Music)
  • IRIGY HÓNALJMIRIGY - Nincs fuxa jáj / Apu vedd meg a rakpartot (Gold Record)
  • SZŰCS GABI - Tűsarkú lépteim (1G Records)
  • ZORALL - Zorall Bumm (Hammer Music)

Az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele

  • BÍRÓ ESZTER - Állati zenés ABC 2. (Alexandra)
  • BIZEK EMI - Álomszép 5. (Universal Music)
  • BOLBA ÉVA és a JAZZTERLÁNC - Gyerek a világ (szerzői kiadás)
  • BUBORÉK EGYÜTTES - Buborék party (szerzői kiadás)
  • FARKASHÁZI RÉKA és a TINTANYÚL - Tündérvándor (Tom-Tom Records)
  • GUBÁS GABI - Bergengóciából jöttünk (Music Fashion)

Az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele

  • BALÁZS ELEMÉR GROUP - Balázs Elemér Group 15 / Örök szerelem (Hunnia Records)
  • BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA - Az utca napos oldalán (szerzői kiadás)
  • LOMBOS EL MARCI & A JUHÁSZ ATTILA JAZZ QUARTET - Voodoopest (Gold Record)
  • SÁRIK PÉTER TRIÓ feat. MICHELLER MYRTILL - Jazzkívánságműsor (Innovative Artist Management)
  • TEMESI BERCI - Satisfied (Music Fashion)

Az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele

  • BUDA FOLK BAND - Saját gyűjtés (Fonó)
  • CIMBALIBAND - Moldva (Fonó)
  • FERENCZI GYÖRGY és a RACKAJAM - Kelet - Nyugat (Gryllus)
  • FIRKIN - Finger In The Pie (Pump Jump Records)
  • SEBŐ-EGYÜTTES - Sebő 68 (Gryllus)

Az év felfedezettje

  • BLAHALOUISIANA - Ahol összeér / Máshol várnak (Gold Record)
  • FEHÉRVÁRI GÁBOR ALFRÉD - Mary Joe (Mistral Music)
  • HORÁNYI JULI aka YOULI - Come Along / Szerelemtől szabadon (Gold Record)
  • MARGARET ISLAND - Egyszer volt (Gold Record)
  • MARGE - Váratlan nyár / Maradj még! (szerzői kiadás)

A második fordulóban a nyerteseket a Fonogram Bizottság tagjai választják ki az elkövetkező két hét során.

ATEMPO.sk / fonogram.hu