Csökkent a szlovákiai magyar kultúrára szánt kormánytámogatás

támogatás

Befejeződött a szlovák kormányhivatal kisebbségi kultúrára szánt támogatásainak elosztása - közölte a pályázati pénzeket felügyelő kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának sajtóosztálya az MTI-vel. A mostani és a tavalyi adatok összevetéséből kiderült, hogy a magyar kultúrára szánt kormánytámogatás összegében és arányában is csökkent.

A szlovák kormány kisebbségi kultúrára szánt pályázati támogatásainak keretösszege az idén mintegy tíz százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, közel 3 millió 830 ezer eurót tesz ki. Ebből az összegből a kormányhivatal szakbizottságai mintegy 3 és fél millió eurót osztottak el 1241 támogatásra javasolt pályázat között, a fennmaradó pénzre a második kiírás során lehet pályázni.

A szlovák kormányhivatal a magyar kultúra támogatására az idén közel két millió eurót szánt. Ez az összeg csaknem negyedével, több mint 600 ezer euróval kisebb, mint tavaly. Ez azt mutatja, hogy a csökkentés mértéke a magyar kultúrára szánt támogatások esetében jóval nagyobb arányú volt, mint a teljes keretösszeg esetében.

Ebből következik, hogy a magyar kultúra támogatására szánt összeg nem csak összegében, de arányában is csökkent, mivel a kormányhivatal az idén az összes támogatás alig több mint felét adta a legnagyobb kisebbségnek számító magyarság kulturális projektjeire, jóllehet e célra tavaly még a keretösszeg 65 százaléka állt rendelkezésre.

A magyar kultúra támogatására fenntartott összegből annak mintegy 95 százalékát sikerült elosztani a pályázati kiírás első körében. Az 1,88 millió eurót 737 pályázat között osztották szét.

aTEMPO.sk
forrás: MTI