65 éves Pataky Attila

Pataky Attila

Pataky Attila rockzenész Miskolcon született 1951. július 2-án. 1974-től az Edda Művek énekese. 1985-től szinte az összes Edda dalszöveget ő írta. Ő az egyetlen, aki a kezdetektől fogva mind a mai napig tagja a zenekarnak.

Pataky a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre járt, ahol előbb csak hobbi szinten kezdtek zenélgetni társaival 1974-ig még Griff néven. Ám az énekes hamar rájött, hogy neki ez lesz az élete.

Miután az alapító Halász József (aki később súlyos betegségben elhunyt) elhagyta az Eddát, Pataky vette át a zenekarvezetői posztot és a névhasználati jogot. Amikor a többi tag inkább a civil életére kezdett koncentrálni, Pataky 1978-ban új társakkal szervezte újjá a zenekart, amely attól kezdve Edda Művek formában használta a nevét. Miskolc legjobb zenészeinek (Slamovits István, Zselencz László, Csapó György, Barta Alfonz) összehívásával megalakult a ma már legendás "Bakancsos EDDA", amelyet az 1983-as feloszlás után még négyszer láthatott a közönség.

1980-ban jelent meg első nagylemezük, majd 1981-ben a második, többek között a Ballagás című film betétdalaival (Kölyköd voltam). 1982-ben A pártfogolt című filmben újból feltűnik az Edda a dorogi rockfesztiválon.

1983-ban Barta Alfonz Svájcba disszidált, majd Pataky és Slamovits ellentétei miatt december 17-én egy időre elbúcsúztak a közönségtől. Ezután Pataky Fortuna Lászlóval, Csillag Endrével és más zenészekkel együtt egy évet Norvégiában töltött vendéglátóipari fellépésekkel. Az ebből befolyó pénzből kívánta megalapozni az Edda 1985-ös újraindulását. Az újjáalakulás óta ő írja az együttes dalszövegeit.

Az 1990-es évek végén fellépett Lagzi Lajcsi Dáridó című műsorában, továbbá mulatós dalokat tartalmazó lemezt készített. Ezek a szereplések megosztották a közönséget, egyes vélemények szerint a két stílus (rock és mulatós) nem hiteles ugyanattól az embertől, árt az Edda megítélésének is; mások viszont úgy vélik, ezzel csak sokoldalúságát bizonyította Pataky.

Az Eddával 33 lemeze jelent meg, a legutóbbi 2015-ben A sólyom népe címmel.

ATEMPO.sk / wikipédia
Fotó: Derzsi Elekes Andor