Lacza Gergely: Elveszett a Somló

Somló Tamás

Elveszett a Somló. Sajnos már Varsóban sem találjuk meg... Akik aggódtak érte, az utolsó hetekben nem zaklatták feleslegesen, hiszen ilyenkor ez a legrosszabb. Persze különböző bulvárlapok önjelölt firkászai buzgón, aljas módon cikkeztek betegségéről, keresték, kutatták, nyomoztak utána, mintha bűnt követett volna el. Pedig „csak“ beteg volt. Nagyon beteg, amit valószínűleg tudott ő is, mégis vissza akart térni, mert még tervei, céljai voltak, mondani akart valamit, énekelni akart valamit, játszani akart valamit. Csak úgy lazán, flegmán, csípőből, rágógumizva, ahogy eddig is tette.

Néhány napja egy velem készült rádióbeszélgetésben az ő neve is előkerült, teljesen más vonatkozásban. Talán amiatt, mert ennyire megkerülhetetlen volt, mert ilyen markánsan hagyta ott a kézjegyét a magyar könnyűzenei életben.

Évekkel ezelőtt volt szerencsém beszélgetni vele a pozsonyi Deja Vu Klub vendégeként. Emlékszem, mikor találkoztunk, bemutatkoztunk egymásnak, majd rendelt egy nachost, és miután kihozták, a szája sarkából odabökte felém: „Egyél te is, hiszen a tiéd is“, majd a csiliszószba mártotta a ropit, és a szájához emelte, s közben persze rágózott tovább. Most már az enyém is volt a nachos, pedig nem közösen rendeltük. Valószínűleg hasonlóképpen volt ez a színpadon is, ami az enyém, az a tiéd is. Majd nem sokkal később a zenés klub pici színpadára léptünk, s amikor számára is kiderült, hogy az interjú során nem a feleségeiről, esetleg kedvenc színéről, hanem ars poeticájáról, pályafutása fontos megállóhelyeiről, vagy éppen régi cimborájáról, Baksa-Soós Jánosról kérdezem, már kenyérre lehetett kenni, szeme cinkosan mosolygott, s csak úgy áradtak belőle a történetek, látszott rajta, hogy jól érzi magát.

Aztán jó pár évvel később, az arénás LGT bulisorozaton is teljesen lazának tűnt, de még tavaly is, Dunaszerdahelyen. Lehet, akkor ő már tudta azt, amit mi még nem, de a színpad az színpad, nem kórházi ágy. A legnagyobbak már csak ilyenek. Elveszett a Somló. Most már örökre. De a szívünkből sohase.

Ez a dal most az emlékére szól:

 

Lacza Gergely, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Ágoston