A nagymegyeri Cseh Tamás második lett az Anna-bál prímásversenyén

Cseh Tamás

Az idei Anna Fesztivál keretében ismét megrendezésre került a balatonfüredi prímásverseny. A megmérettetésre a teljes Kárpát-medencéből – Kolozsvártól Nagymegyerig, Óbecsétől Salgótarjánig – érkeztek a fiatal prímások, összesen tizenegyen.

A versenyt a csíkszentléleki (Erdély) születésű, a Heveder banda prímásaként muzsikáló Fazakas Levente nyerte.

Második helyezett a nagymegyeri születésű Cseh Tamás lett, aki tavaly kapta meg a Harmónia-díjat Legjobb énekes/hangszeres muzsikus népművészet kategóriában.

A zsűri értékelése szerint rendkívül erős mezőny jött össze, jobbnál jobb produkciókat hallhattak a két nap alatt. A versenyzőknek két versenyszámot, egy kötelezőt és egy szabadon választottat kellett bemutatni a két nap alatt. Kalotaszegről Fodor Sándor „Neti” (Kisbács) és Antal Ferenc „Árus” (Méra) repertoárjából, míg felső-Tisza vidékről Farkas Vilmos „Négus” (Kisar), Szilágyi Mihály „Hosszú Miska” (Darnó) és Rózsa Ferenc (Nyírmada) muzsikájából állították össze a kötelező versenyszámukat a prímások. A szabadon választott számok között hangzott el többek között bonchidai, ördöngősfüzesi, gömöri és kartali összeállítás is. A prímásokat a Magyar Állami Népi Együttes zenészei kísérték.

a versenyzők


Idén harmadik díjat a Budakesziről érkező Danhauser Pálnak ítélte a zsűri. Különdíjat, Rácz Pál hangszerkészítő mester által felajánlott cseh manufaktúrában készült, közel 150 éves hegedűt kapott az óbecsei Cseszák Zsombor. A Hagyományok Háza különdíjait, a jövő májusi Erdélyi Zenésztalálkozóra való meghívást Király Miklós, míg egy 50 ezer forintos kiadványcsomagot ifj. Gelencsér János nyerte.

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk / Hagyományok Háza