Októberben ismét Pozsonyi Jazznapok – Itt a program

Októberben ismét Pozsonyi Jazznapok – Itt a program

A versenyszekció tavalyi győztesével, a kassai Cha Bud! koncertjével indul a Pozsonyi Jazznapok idei rendezvénysorozata, amelynek kínálatában olyan húzónevek is szerepelnek, mint Nik West, a Tiempo Libre és Caro Emerald.

A műfajában a legrégibb és legnevesebb szlovákiai zenei fesztiválnak számító Pozsonyi Jazznapokat már 42. alkalommal rendezik meg. A rendezvénynek az elmúlt évekhez hasonlóan ismét az Incheba kiállítóközpont ad otthont, a háromnapos zenei fesztivál október 21-én kezdődik.

A Pozsonyi Jazznapok zenei felhozatalában idén nagyobb arányban szerepelnek fiatal zenészek, illetve minden korábbinál több "nagy nevet" is sikerült elhozni.

Az elmúlt években megmutatkozott, hogy a jazznapok látogatói köre folyamatosan öregszik, ezért úgy döntöttek, hogy a programkínálat összeállításakor nagyobb tekintettel lesznek mind a fiatalabbak elvárásaira, mind a világban tapasztalható trendekre.

"Úgy döntöttünk, mindenképpen meghagyjuk a rendezvény nevét, a jazznapokat, de a zenei kínálatot tekintve az idei évad már a jó zene fesztiválja lesz" - mondta a programról Pavel Danek, a jazznapok egyik szervezője. Peter Lipa, a Pozsonyi Jazznapok alapító főszervezője rámutatott, hogy a kínálatban ezúttal nem szerepel klasszikus amerikai jazz, ami ugyancsak a látogatói trendekhez illetve a nagy nemzetközi fesztiválok programkínálatához való igazodást mutatja.

A koncertek a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is párhuzamosan két színpadon, a nagyszínpadon és a fiatal tehetségek színpadán zajlanak majd. A nagyszínpadon az első koncertet a fesztivál tavalyi győztese, a zenéjében a jazzt a groove-val, a drum and bass-szel és a dubbal elegyítő kassai trió, a Cha Bud! adja. Őket az izraeli Adam Ben Ezra, majd az olasz trombitavirtuóz, Enrico Rava és csapata követi színpadon.

A jazznapok első, pénteki napjának sztárvendége az amerikai jazz-funk legnagyobb fiatal csillagának tartott Nik West lesz. "Az ő zenéje a közönség széles körét megszólító zene, olyan rockzene, amely nem találná a helyét egy rockszínpadon" - mondta a korábban Prince-szel is együttműködő énekesnőről Peter Lipa.

A főszervező a fesztivál szombati fellépői közül a fiatal zenészekből álló nagy-britanniai csapatot, a GoGo Penguint, illetve a kubai és kubai származású amerikai zenészekből álló Tiempo Librét emelte ki, rámutatva: a több Grammy-díjra is jelölt csapattal a latin ritmusok is megjelennek a fesztiválon.

Lipa a vasárnapi programból a klasszikus rhythm and blues-t játszó honky-tonk zongoristát, Jon Clearyt, valamint az electro-swing női csillagát Caro Emeraldot emelte ki.


A Pozsonyi Jazznapok részletes programja:

Október 21. (Péntek), 19.00

A-stage

Cha Bud! (SK)
Adam Ben Ezra (IZR)
Enrico Rava Tribe feat Gianluca Petrella (ITA)
Nik West (USA)

B-stage

ROBB (USA)
Fiatal tehetségek színpada

Október 22. (szombat), 19.00

A-stage

Ondrej Juraši Quinteto (SK)
Jana Bezek Trio (SK)
Miroslav Vitouš & Jiří Stivín (CZ, USA)
GoGo Penguin (UK)
Tiempo Libre (USA, CUB)

B-stage

David Goloshchekin (RUS)
Fiatal tehetségek színpada

Október 23. (vasárnap), 18.00

A-stage

Rozhlasový Big Band Gustava Broma (CZ)
Jon Cleary (USA)
Caro Emerald (NL)

B-stage

Luba Mason & Mixtura (USA)
Fiatal tehetségek színpada

aTEMPO.sk / MTI