A Valahol Európában című musical budapesti bemutatója Nagy Julival Szepsiből

A háború következményeiről fest megrendítő képet az országúton csavargó gyerekek történetén keresztül a Valahol Európában című musical, amelyet december 2-án, pénteken mutat be a Pesti Magyar Színház Nagy Viktor rendezésében. A gyerekek között ott van az Ének iskolájából ismert Nagy Juli és unokatestvére Nagy Gabika is Szepsiből.

A zenés darab Radványi Géza 1947-ben készült világsikerű filmje alapján született. Dés László, Nemes István, Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter Valahol Európában című musicaljét hosszú idő óta nem mutatták be Budapesten.

Mostantól egyszerre látható három Dés-musical a fővárosban: mindazok, akik már látták A dzsungel könyvét, és mostanában állnak sorba A Pál utcai fiúk jegyeiért, megnézhetik a Valahol Európában című produkciót is a Magyar Színházban.

"Ez sötét történet, hisz mindkét felvonása halállal végződik, mégis ott van benne a jó, a katarzis felemelő érzése, mert a zene feloldja a konfliktusokat és enyhíti a fájdalmat" - mondta Nagy Viktort. A darab rendezője elmondta: olvasatában Simon Péter, a karmester Don Quijote-szerű figura, aki önfeláldozó tettével hívja fel a figyelmet az elembertelenedő, kizökkent világra, és hozza el a megváltást védencei számára. "Rendezői ars poeticám szerint nem a történelem átírt és újraértelmezett lapjai az érdekesek, hanem az, hogyan képesek az emberek átélni mindezt. Az emberséget keresem a történetekben" - mondta.

A darab a II. világháború végén játszódik. Az Állami Javítóintézetet szétbombázták. A történet szereplői az árván, otthontalanul kóborló gyerekek, akik bandákba verődve járják az országot, próbálják túlélni a háború viszontagságait.

Vándorlásuk közben találnak egy elhagyatottnak tűnő kastélyt. Ott Simon Péter egykori karmester és zeneszerző lakik, aki megtanítja a gyerekeket a zene fontosságára és szeretetére.

Azonban a háborút a felnőttek sem képesek abbahagyni. Üldözni kezdik a gyerekeket és fegyverrel indulnak ellenük. A gyerekek ellenállnak, a harc sikeres, mégis tragikus véget ér.

Az előadásnak különös jelentőséget ad a jelen, amikor megannyi árva gyerek keres menedéket a hazájukat sújtó háború elől. Családjukat vesztve keresnek új otthont, biztonságot, békét.

A Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján készült musical zeneszerzője Dés László, a dalszöveg Nemes István, a szövegkönyv Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter munkája.

A Simon Pétert alakító Reviczky Gábor mellett a produkció főbb szerepeiben Mahó Andrea, Pavletits Béla, Ágoston Péter, Vida Bálint, Bősz Mirkó, Bede-Fazekas Szabolcs és Gémes Antos látható. Az előadásban közreműködnek a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei. A díszletet Csík György, a jelmezeket Rátkai Erzsébet tervezte.

aTEMPO.sk / MTI
Fotó: Zsigmond László