Történelmi emlék - fotópályázat az új rockopera szervezésében

Félmillió forint értékű összdíjazással ingyenes fotópályázat indul a nyár elején bemutatásra kerülő Vazul Vére történelmi rockoperához kapcsolódóan. „A történelmi emlékek tanulságul szolgálnak a jövő számára. Ezért szeretnénk az Élő Forrás című dalunk videoklipjét és háttérvetítését a széles közönséggel összefogva megalkotni a közeli és távoli múlt képeiből.” – ismertette a fotópályázat célját Vörösmarty Imre (Ermi), a rockopera szerzője, aki a nagyszabású vállalkozás miatt lépett ki korábbi zenekarából, a Rómeó Vérzik együttesből.

Az alkotók a zenemű segítségével az összefogás fontosságáról kívánnak mesélni. Jól tükrözi ezt a szándékot az újszerű, közösségi megmozdulás, mely keretében az amatőr mobilfotókat és a professzionális, művészi fényképeket egyaránt várja a fotóművészből, rendezőből, újságíróból és történészből álló szakmai zsűri.

Nevezni az a rockopera Facebook oldalán lehet. Jelentkezési határidő 2014. április 29.

aTEMPO.sk