História koncert Budapesten

2014. május 16-án a Cinema Rock Cafe vendége ezúttal a Felvidék talán legnépszerűbb blues-rock csapata, a zenéjével nem csak a fiatalokat, de a közép- és az idősebb generációt is megcélzó História zenekar lesz. Kezdés 20 órától.

 

História zenekar

2005 decemberében történt, hogy a szlovákiai Naszvad kultúrháza pincéjének próbahelyiségében a História zenekar megalakult. Akkor még a tagok más-más együttesekben is tevékenykedtek, de az első próbák után mindenki úgy döntött, hogy marad a História, és azóta a Felvidék egyik legnépszerűbb blues-rock bandáját takarja e név.
A környéken hamar híre ment a csapatnak, akik zenéjükkel nem csak a fiatalokat, de a közép- és az idősebb generációt is megcélozták. A következő év végére a zenekar egy saját szerzeményekből álló promóciós hanghordozót készített. Ekkorra alakult ki az a négyes, mely a mai napig motorja a csapatnak: Ágh Attila, Dobosi Ágoston, 2012-től (Haris Csaba), L. Sky Olivér és Pásztó Tibor. Így négyen hozzáfogtak egy profibb hangzású stúdióalbum elkészítéséhez, és egy révkomáromi stúdió segítségével megszületett a Mit ír az újság című album. A lemezről sokaknak feltűnhettek olyan dalok, mint a Kína, az Édes fekete lány, vagy a Mit ír az újság, mert a következő időszakban Dunaszerdahelytől Fülekig és Miskolctól Barcsig, nagyon sok fesztiválon és rendezvényen felléptek. Ezeken a koncerteken már Tornóczi Tibor is csatlakozott herflijével a zenekarhoz.
A második hanganyagukat 2008 decemberében avatták a nagyérdemű előtt a fiúk, mely a História Rádió nevet viseli. A stílus mondhatni egyedi, amolyan Históriás, de jól döntött a legénység, hogy Tóth László zongorajátékával és érdekes vokálhangokkal színesítették a korongot. Az is egyedi, hogy a koncerteken mindig előadnak egy-egy új dalt, melyet a hallgatóság még nem ismer, és a reakcióktól függően dolgozzák át a nótát, így a közönségük is egy kicsit magáénak tudhatja azt.
2011-ben jelent meg legújabb albumuk Árva Fillér címmel a Hunnia Records gondozásában.

aTEMPO.sk