Renton and the Error Jam lemezbemutató Budapesten

Renton and the Error Jam lemezbemutató Budapesten

2017. április 25-én, kedden Budapesten a Szimpla Kertben is bemutatja első lemezét a somorjai Renton and the Error Jam a Szimpla Lemming Program keretében. Kezdés 20.00 órakor. Mindenkit szeretettel várnak.

FACEBOOK ESEMÉNY

A REM Phase az együttes első lemeze. Ez egy valódi koncepcióalbum, amely egy nap eseménysorát mutatja be, miközben a főhős (Renton) jelentős jellemfejlődésen megy keresztül. Felismerve élete robotikus monotonitását, a mások céljainak való folytonos alárendeltségét, illetve a minden szinten jelen levő örökös megfelelési kényszert, megpróbál kitörni saját sztereotip világából. Mindezt nem is tudatosan, inkább csak zavarossá váló elmeállapotától indíttatva, spontán gondolatai és benyomásai által vezérelve teszi. Eközben összefonódik álom és ébrenlét állapota, gondolat és tett, fikció és valóság.

Ettől különösen nehéz eldönteni, hogy végül is sikerül-e Rentonnak leszámolnia régi énjének koloncaival, vagy a szándék elhal és minden kezdődik elölről. A zenekar a kérdést nyitva hagyja, az ítéletet pedig ezáltal a mindenkori hallgatóra bízza.

Az album címe, a REM Phase (REM fázis) is a fent említett kettősségre, illetve szürreális homályra utal. A REM ugyanis az alvás folyamatának azon szakasza, amikor az agyi tevékenység leginkább hasonlít az ébrenlét állapotához. Gyors szemmozgások által kísérve e fázisban születnek az álmok.

 

A Renton and the Error Jam nevű kórokozó 2011 őszén ütötte fel a fejét, s azóta kíméletlenül szedi áldozatait a zenei klubokban és szórakozóhelyeken. A vírus öt tapasztalt zenész mutációjából jött létre, s ezért igen ellenálló. Tipikus megnyilvánulási formái a rock, grunge, pszichedélia és az electro, melyek alkohol tartalmú itallal vegyítve erős hányást okozhatnak. A fertőzött páciensek tünetei közé tartozik még a dúdolgatás, súlyosabb esetben üvöltözés, társaságban ritmikus fejrángatás, előrehaladottabb stádiumban zaklatott tánclépések, esetleg ugró mozdulatok. A legveszélyeztetebbnek a 15-től 35 évig terjedő korosztály számít. A kutatók mindeddig sikertelenül keresik a kór ellenszerét.

ATEMPO.sk