Berber és Teddy Harpo koncert Balassagyarmaton

2017. július 15-én, szombaton 21.00 órától a Berber zenekar és Teddy Harpo ad koncertet a balassagyarmati Palóc Ligetben a Teraszon. A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Berber

A zenekar 2015 dús keblű tavaszán született, amikor is Lencse Ádám és Theisz Gábor (ex-Ezragram) újból zenélésbe fogtak, később hozzájuk társult Nagy Dániel. Folyamatos próbák és stílusbeli csiszolgatás mellett 2016 szeptemberében megjelent első Ep-jük a közös munka eredményeként. A zenéjüket alapvetően markáns szövegvilág jellemzi, melyet kis post-rock, némi noise és alternatív irányzataként lehet leírni.
"Szeretjük a zenét, ezért nem dalocskákat írunk, hanem egyfajta saját prózai nyomvonalat kívánunk bejárni” - vallják magukról.

Tagok
Nagy Dániel – basszusgitár
Lencse Ádám – dob
Theisz Gábor – gitár, ének

Teddy Harpo

Teddy Harpo, azaz Medve Balázs. 10 éves aktív zenei pályafutása alatt volt már dobos, gitáros és szájharmonikás is. Mára egy személyben teszi ugyanezt. Az egyedi hangzás kialakítása érdekében még énektorzítást és vokálszólamokat is használ. Stílusa a bluesban gyökerezik, de nagy hatással van rá a 60-as 70-es évek rock és funk zenéje is.

ATEMPO.sk