Hajnalcsillag koncert a II. Zempléni Egyházmegyei Napon

A Zempléni Református Egyházmegye második alkalommal rendezi meg 2014. június 14-én az Egyházmegyei Napot, melynek ezúttal az örösi gyülekezet ad otthont.

Az alkalom elsődleges célja az egyházmegye gyülekezeti tagjainak összehozása, a közös ünneplés, beszélgetés, az egység megnyilvánítása, az összetartozás kinyilvánítása. Fontos, hogy a különböző helyről érkező gyülekezeti tagok érezzék, hogy „sokan” vagyunk, akik ugyan abban a hitben, ugyan abban az egyházban vallják uruknak Krisztust.
A szervező egyházmegye nem titkolt célja az, hogy az evangéliumot az utcára kivigye, s hogy egyházként a templom falain kívül is megmutatkozzon. Az egyházmegyei napra a gyülekezetek minden korosztályát várják és ezért a programot is ennek megfelelően szervezik.

A programból:

  • gyülekezetek megmérettetése bográcsétel készítésben
  • egy-egy előadással mutatkozik be a kistárkányi Matula bábcsoport és a kisgéresi Mustármag bábcsoport
  • gyülekezeti kórusok bemutatkozó szolgálata
  • egyházunk múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó kistermi előadások
  • komolyzenei koncert (Nyéky Miklós, kassai beosztott lelkész, zongoratanár az örösi születésű Jarosi Stellával, a kassai konzervatórium fuvola szakos diákjával)
  • kerekasztal beszélgetés a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elöljáróival
  • evangelizáció
  • Reforgó ifjúsági zenekar koncertje
  • a beregszászi Hajnalcsillag zenekar koncertje

A programok mellett az Egyházmegyei Napon különböző sátrakban ismerkedhetnek meg a látogatók az egyetemes egyházban, a zempléni egyházmegyében és a gyülekezeteiben folyó szolgálattokkal, illetve az egyházközségek történelmével, de a sajtókiadványokkal és a különböző missziói területek munkájával is. Lehetőség lesz keresztyén, hitmélyítő könyvek vásárlására és egyháztáji termékek bemutatására is.
Napközben üzemel a FIRESZ kávézó. A szervezők nemcsak gyermekfelügyeletet, de a nap nagy részében foglalkozásokat is biztosítanak a legkisebbeknek.

aTEMPO.sk