Zalatnay Sarolta jubileumi nagykoncertje Kassán

Zalatnay Sarolta jubileumi nagykoncertje

2018. február 12-én, hétfőn 19.00 órai kezdettel jubileumi nagykoncertet ad Zalatnai Sarolta a Reflex zenekar kíséretében a kassai Thália Színházban. A koncert vendége Koós János. Belépő 20 euró. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Zalatnay Sarolta, azaz Cini, magyar énekesnő, előadóművész, írónő, állatvédő, aki 18 nagylemezzel és kb. 50 kislemezzel büszkélkedhet. Az általa elénekelt közel 500 dal közül jelentek meg például: angolul, spanyolul, olaszul, németül, sőt még oroszul is. 6 mozifilmben szerepelt. 11 könyvet írt, amelyek több mint egy millió példányban fogytak el. Nem utolsó sorban állatvédőként is tevékenykedik. Külsejével divatot teremtett, hiszen ő hordott először miniszoknyát és csizmát, valamint a jellegzetes frufrus frizurát.

Pályafutása még 1966-ban kezdődött, amikor a Magyar Televízió Táncdalfesztiválján második helyezést ért el a Hol jár az eszem című dallal, majd 1967-ben megnyerte a Nem várok holnapig című számmal, amit az Omega együttes kísért.

ATEMPO.sk