Nági koncert Balassagyarmaton - ÚJ IDŐPONT

Nági

ÚJ IDŐPONT! 2019. augusztus 9-én, pénteken Nági ad élő koncertet a balassagyarmati Art Caféban. A belépés ingyenes. Kezdés 21.00 órakor. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Nagy Brigitta "NÁGI" Hajdúböszörményben született énekesnő, dalszerző, szövegíró. Miután végzett a Kőbányai Zene Stúdióban, NÁGI néven elindította saját zenei projektjét. Ennek első lépéseként 2016 decemberében megjelent debütáló dala, az Elfújtam.

NÁGI igyekszik rendszeres zenés tartalommal jelentkezni: 2017 januárjában egyedi, acapella és looper technológia segítségével készített Michael Jackson feldolgozását 2,8 millió alkalommal tekintették meg, valamint számos külföldi zenészportál is beszámolt róla, augusztusban feltöltött Clean Bandit feldolgozása pedig több mint 10 millió megtekintésnél jár. 2018 áprilisában Úgy kéne című saját dala bekerült a Budapest Dal 2018 döntőjébe, illetve megjelent a verseny hivatalos válogatáslemezén is.

ATEMPO.sk