Nédó Olga hegedűművész újévi koncertje Tornán

Nédó Olga hegedűművész újévi koncertje Tornán

2016. január 10-én 15 órától a tornai római katolikus templomban újévi jótékonysági koncertet ad Nédó Olga hegedűművész. A belépés tetszés szerinti. A koncert bevételét a templom javára fordítják. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

FACEBOOK ESEMÉNY

Nédó Olga, hegedűművész 1985. július 8-án született Szolnokon. Zenei tanulmányait kilenc évesen kezdte Budapesten. 2005-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol 2009-ben vette át hegedűtanári és kamaraművészi diplomáját.

Fiatal kora ellenére számos hazai és külföldi hegedűverseny nyertese, illetve több díjjal büszkélkedhet. 14 éves kora óta rendszeresen vesz részt hazai és külföldi turnékon, sokak számára Mága Zoltán hegedűvirtuóz egyik „Angyalaként” lehet ismerős, hiszen 10 évig volt nála állandó tag. Pályafutása során koncertezett többek között az Egyesült Államokban, valamint Afrika, Ázsia és Európa nagyvárosaiban egyaránt. Első külföldi turnéja Olaszországban volt, ahova azóta négy alkalommal is visszahívták, egy évvel később pedig Spanyolországban lépett fel. 2007-ben világkörüli turnén vett részt, megfordult többek között Jordániában és Libanonban is, ahol olyan nagy sikereket ért el, hogy később újabb meghívást kapott mindkét országba. Több alkalommal fellépett a Budapesti Operabálon, Budapest Újévi Koncerteken, illetve a Száz Templomi sorozat jótékonysági koncertjén. Számos világhírű művésszel találkozott, legemlékezetesebb fellépése a 2010-es Budapesti Operabálon José Cura világhírű tenorral volt.

A jótékonyság elkötelezett híve, karitatív tevékenységéért több alkalommal részesült már kitüntetésben. Rendszeresen ad jótékonysági koncerteket. 2011-ben a Magyar Vöröskereszt Kulturális Nagykövete lett. Az általa képviselt klasszikus zenei műfajon kívül az igényes könnyűzene világában is otthonosan mozog. A musicalek, a filmzene- vagy az operett/opera irodalom gyöngyszemei is megtalálhatók repertoárjában. Művészi küldetésének tekinti a komolyzene népszerűsítését, hogy a közönség, és különösen a fiatalok felfigyeljenek a klasszikus zene szépségeire.

ATEMPO.sk