Új helyszínen és időpontban kerül megrendezésre a jubileumi Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle – Még lehet jelentkezni!

JELENTKEZZ! Meghirdették a jubileumi Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlét

„Az 5. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle helyszíne és időpontja körül kialakult helyzet stabilizálása érdekében a Peron Music Alapítvány felkérése alapján a SZMAZE segítségével új helyszínt és időpontot jelöltünk ki, illetve meghosszabbítottuk a jelentkezés határidejét” – mondta Lacza Gergely, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesületének elnöke.

Az új helyszín a Vásárúti Kulturális Központ, a felvidéki elődöntő időpontja pedig 2019. szeptember 22., vasárnap.

A jelentkezés lehetőségét újra megnyitották, a határidő szeptember 18., 20:00 óra.

BESZÁMOLÓ 2018-BÓL

BESZÁMOLÓ 2017-BŐL

BESZÁMOLÓ 2015-BŐL

Akik eddig neveztek, azoknak már természetesen nem kell jelentkezniük, elég, ha egy megerősítő e-mailt küldenek az info@zene.sk címre. A korábbi felhívásban megfogalmazottak pár apró eltérést leszámítva természetesen most is érvényben vannak.

Emlékeztetőül a legfontosabb dolgok:

A Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle a Kárpát-medencei Öröm a Zene tehetséggondozó program felvidéki állomása. A rendezvény szakmai partnere a tatabányai Peron Music Alapítvány, támogatója a Hangfoglaló Program.

A Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle vállalja, hogy a tehetségkutatóján:

  • lehetőséget biztosít zenekarok vagy szólisták szakmai megmérettetésére
  • a rendezvénynek helyszínt biztosít együttműködő partnerrel
  • szakmai vonatkozásban együttműködik a Peron Music Alapítvánnyal
  • helyi médiát biztosít
  • minden zenekarnak vagy szólistának 15 perc műsoridőt biztosít maximum 3 dal előadásának lehetőségével
  • a produkciók után a zsűri röviden, szakmailag értékeli az adott fellépőt

A jelentkező zenekarok és szólisták közül a rátermettségük alapján előzsűrizéssel választják ki azokat, amelyek a szemlére meghívást kapnak.

A szakmai elbírálás kritériumai szólisták és zenekarok esetében: a szerzemények kiforrottsága, hangszerelés, egyediség, a dalszöveg minősége, összhang a mondandó és a zene között, a produkció átélése (feeling), hangszeres tudás, színpadi megjelenés és koreográfia, összhatás. A magyar nyelvű dalszöveg előny. A döntő produkcióit hazai és magyarországi tagokból álló szakmai zsűri értékeli.

Az 5. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlére nevezhetnek szlovákiai lakhelyű, magukat szlovákiai magyarnak valló szólisták, ill. zömmel szlovákiai magyar tagokból álló, szlovákiai bázissal rendelkező csoportok, zenekarok, együttesek. Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó.

 

Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle

 

A jelentkezés feltétele legalább két, értékelhető minőségű, saját szerzeményeket tartalmazó felvétel, továbbá az elektronikus jelentkezési lap pontos kitöltése.

JELENTKEZÉS

A döntőben előadott számoknak saját szerzeményeknek kell lenniük (szólistáknak megengedett egy átvett szám is), s minden zenekarnak 15 perc színpadi- és 10 perc szerelési idő áll a rendelkezésére. Kizárólag élő produkciókat várnak.

A hangzóanyagot (vagy a fájlmegosztó ill. az internetes audió vagy videó felvétel letöltési linkjét) az elektronikus jelentkezésbe kell feltölteni.

 

Jelentkezési határidő 2019. szeptember 18., 20:00 óra.

 

A számos értékes nyereményen túl (stúdióidő, fellépési lehetőség, médiaszereplés, tárgyi díjak, stb.) a legjobb csapatokat a szakmai zsűri delegálja

a 2019. évi Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjébe Budapestre októberben, ahol a fődíj 3 millió forint (1.000.000 Ft értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés, valamint a Hangfoglaló Program által felajánlott 2 millió forint támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat), valamint a 2020-as tatabányai Peron Music Tehetségkutatóra.

A Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által szervezett Öröm a zene tehetségkutató döntője ezúttal 2019. október 5-6-án, a Gyáli Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban kerül megrendezésre.

További információ az info@zene.sk mailcímen vagy a 0905826799-es telefonszámon kapható.

EZ, ATEMPO.sk