Teltház előtt, nagy sikerrel mutatta be első lemezét a Kiss Zenészek formáció múlt hétvégén. Az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola diákjaiból alakult csapat szombat estére vendéget is hívott, az ipolysági Jövőre zenekart, akik az egész rendezvényt indították.
Az ipolybalogi Korona Panzió előtti tér már az előzenekar fellépésekor megtelt.
Az öttagú csapatot négyen képviselték és ízelítőt adtak repertoárjukból. Elsősorban saját dalokat hallhattunk tőlük, de egy Bagossy Brothers Company feldolgozás is terítékre került. Straňák Zoltán kitűnő énekéhez vokalistaként Böjtös Nati a Kiss Zenészekből is csatlakozott, akivel közösen ez volt a második fellépésük.
A koncert megalapozta az este hangulatát és felvezette a Kiss Zenészek lemezbemutatóját. A különleges felállásban zenélő csapatot Böjtös Natália (ének, vokál), Hlavács Réka (ének, vokál), Rusňák Sára (zongora, cajon), Benko Reinold Kristian (zongora, cajon) és Csáky Máté (hegedű) alkotja.
A koncerten a szépszámú közönségnek ejátszották a lemez összes dalát, de egy-két meglepetéssel is készültek. Hallhattunk Honeybeats, Republik és Ismerős Arcok feldolgozást, ismert magyar népdalokat egyedi köntösben és a Maroon 5, Journey és Queen egy-egy dalát is. Igazán változatos volt a repertoár, amihez hozzájárult még az is, hogy a két énekesnő felváltva adott elő egy-egy dalt, de duettben is hallhattuk őket.
Igazán egyedien szóltak a feldolgozások ebben a felállásban, amihez nagyban hozzájárult tanácsaival Kiss Kristóf, a tanáruk, aki egyben a Cmorik Peter Band billentyűse is.
„A CD ötlete egykori tanárunktól származik, ami nekünk is nagyon tetszett és úgy gondoltuk:"Miért is ne legyen egy lemezünk? Az olyan menő, mintha híresek lennénk!"” - jegyezte meg Nati.
A koncert szünetében került sor a lemez keresztelőjére is, amit a zenészek közösen tanárukkal ejtettek meg, szokásosan pezsgővel. A koncert végén pedig egy kis figyelmességgel is megköszönték Kristófnak a közös munkát, aki rövid beszédében már kollégáknak nevezte a fiatal zenészeket.
„Engem ez a mostani munka, így a kis “szünet” után nagyon inspirál és feltölt. Szerintem most, hogy már kicsit idősebbek lettünk, kezdjük jobban értékelni a közös zenélést, hisz a kamara zenében nem csak a magunk és a zene kapcsolata létezik, hanem mi-mindannyian közösen és a zene. Remélem a közös munka gyümölcsét tudjuk majd élvezni mi is, és persze mindenekelőtt a kedves közönség.” - mondta Máté, a zenekar vezetője a koncert után.
Érdemes odafigyelni erre a tehetséges csapatra. Hogy mikor és hol hallhatjuk majd őket legközelebb mindenképp tudatjuk mi is, de tervezett további fellépésüket már lemondták a jelenlegi járványhelyzet miatt. Viszont a zenekar tagjai remélik, hogy lesz folytatás.
„Sajnos mivel mind máshol tanulunk már, különböző városokban, nem tudom, hogy fogjuk folytatni szeptembertől, ha elkezdődik az iskola. De, ha sikerülne összeegyeztetni a próbákat és fellépéseket, szívesen zenélnénk tovább.” - tette hozzá Réka.
Mi is reméljük, hogy még hallhatjuk őket együtt. Aki pedig otthonra is szeretne belőlük, lehet érdeklődni a CD iránt a zenekar tagjainál.
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos