Véget ért az Őszirózsa népdalverseny

Az idei Őszirózsa Magyarnóta-énekesek országos versenye 15-ik alkalommal lett megrendezve, 4-én és 5-én, Ipolynyéken. Az első nap a külföldi versenyzők mérettettek meg a minősítő versenyen, ők a díjazott versenybe nem nevezhettek. Ez alkalommal 12-en vettek részt Magyarországról. Egy aranykoszorús minősítés lett kiadva, egy pedig 2015-ig (tehát csak egy évre szól). Ezen kívül 5 ezüst és 2 bronzkoszorús minősítést osztott ki a zsűri.

Másnap a felvidéki versenyzők mérettetek meg. A 18 résztvevőből 8-an első alkalommal szerepeltek a versenyen. A zsűri 7 bronz, ebből 1-et 2015-ig, 4 ezüst és 2 aranya minősítést adtak át, de mindkettőt csak 2015-ig. Ami a helyezéseket illeti, idén első hely nem lett kiadva, helyette 2 második és egy harmadik helyezett versenyző lett.

A versenyt 5 tagú zsűri értékelte Tarnai Kiss László - elnök, énekművész, tanár, a Dankó rádió vezetője Budapestről, Dr. Papp Sándor zenetanár, újságíró Pozsonyból, Szeredy Krisztína, operaénekes és operett primadonna Érsekújvárból, Antal Gusztávné Erzsébet, zenetanár Balassagyarmatról, Magyar Nándor nótaénekes Ipolyszalkáról, az első évfolyam győztese.

A zenét Balogh Béla és cigányzenekara Kürtről szolgáltatták, akik már az utóbbi 10 évben egyfolytában kísérik az előadókat.

Az országos versenyt a Csemadok országos elnöksége megbízásából a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya rendezte a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának támogatásával.

 

A részletes eredmények:

Felvidéki versenyzők

2. Tonkó István, Vága – Arany 2015-ig
2. Molnár Lóránt, Biel – Arany 2015-ig
3. Gulyás Georgina Valinka, Párkány – Ezüst
Barti Éva, Kéménd – Ezüst
Klátyik Szőrény, Ipolynyék – Ezüst
Horváth Beáta , Bős – Ezüst
Kántor János, Zselíz – Bronz
Juras József, Bodrogszerdahely – Bronz
Nagy Attila, Fővíg, Gímes – Bronz
Tóth István, Vágkirályfa – Bronz
Nagy Mónika, Bős – Bronz
Takács János, Pered – Bronz
Polák Mária, Ekecs – Bronz 2015-ig
Kukolíkné Szendrei Rózsa, Rimaszombat
Tuskó Rózsa, Ipolyság
Horváth Rozália, Vágselye
Cserepes Ida, Nemesócsa
Szőcs Márta, Felsőszeli

Magyarországi versenyzők

Kerti Ágnes, Solt – Arany (Legjobb magyarországi versenyző)
Kovács Böske, Budapest – Arany 2015-ig
Farkas Zsolt, Tura – Ezüst
Oláh Katalin, Pécel – Ezüst
Kristó Lajos, Páty – Ezüst
Marton-Lézer Márta, Maglód – Ezüst
Kovács András Ferenc, Budapest – Ezüst
Csapó Mihályné Szarvasi Papp Zsuzsi, Csabacsűd – Bronz
Priger Brigitta, Solt – Bronz 2015-ig
Juhász Istvánné, Abony
Sárai Szabó László, Solt
Horváthné Hosszú Marika, Komárom

 

oszirozsa03
oszirozsa04
oszirozsa05
oszirozsa06
oszirozsa07
oszirozsa08
oszirozsa09

ATEMPO.sk