Érzelmes, nagyívű dalok, modern, pörgős dallamok és kísérletező, izgalmas produkciók is bekerültek az ország dalválasztó műsorának következő évadába. A Dal 2022-be választott produkciókat négy napon át tízesével jelentik be.
Új műsorvezetőkkel, a jövő slágereivel és rendhagyó zenei koncepcióval várja a nézőket A Dal következő évada. A műfajában egyedülálló dalválasztó műsorban 40 produkció versenyez azért, hogy elnyerhesse „Az Év Dala 2022” címet. Az élő show mezőnyéből tízet már be is jelentettek, amelyek jól példázzák a műfaji sokszínűségéről is híres műsor célkitűzését: a hazai zenei élet széles palettájáról kaphat ízelítőt a közönség.
Az alábbi dalok már biztos, hogy részt vesznek a versenyben:
Andelic Jonathan - Elhiszem még
Audioshake - Influencer
BariLaci - Elsétáltál
Detti - Mihez Kezdjek
Ekanem - Hideg szél
Erdős Fruzsi - Azt beszélik
Fóris Rita - Olyan szép
GRETA - Igazi kincs
Gubik Petra - Ez van, ez!
Heatlie - Hideg fény
Még három napon át érkezik 10-10 dalcím. Így a hét végére összeáll az 40-es mezőny, amelyek közül egyet jövőre az egész ország dúdol majd és „Az Év Dala 2022” elismerésben részesül.
Rókusfalvy Lili és Király Viktor lesz A Dal 2022 műsorvezető párosa
ATEMPO.sk / MTVA