Jó, hogy kétnyelvű színész lettem - Oszlík Péter, a Tóték Őrnagya (INTERJÚ)

A Komáromi Jókai Színház portáján vártam a vasárnapi Tóték előadása után. Nagy siker Örkény István tragikomédiája, hosszan tapsolt a közönség azon a délutánon is. Már rég feloltották a nézőtéri fényeket, amikor még zúgott a taps. Azután az öltözőben ültünk le beszélgetni az Őrnagyot játszó Oszlík Péter színművésszel.

 

Itt volt az előadáson Bölcskei Zoltán. Annak idején kellékesek voltatok itt.

Huszonkét évvel ezelőtt Kiss Péntek Jóska bácsi vett fel civil szolgálatos katonának, stúdiósnak és kellékesnek.

Két évig voltam a komáromi társulatnál egy nagyon jó időszakban. Nagyon jó iskola volt, sokat tanultam.

Czajlik József rendezte az Amadeust, Telihay Péter a Tartuffe-öt.

 

A 2001 májusában bemutatott előadás azzal indult, hogy Németh Icától kaptál egy hatalmas pofont…

És a végén Németh István Nyemkótól még egyet. Azzal végződött. Szegények, már nincsenek közöttünk.

Akkor lettünk barátok Bölcskei Zolival, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Akárcsak Horváth Sanyival, aki szintén akkor kezdett stúdiósként, de Magyarországon folytatta. Máig az egyik legjobb barátom.

 

Bölcskei Zoltán mesélte, elküldted neki nyitrai Örkény-rendezésed szövegkönyvét.

Adok a véleményére. A nyitrai DAB stúdiójában csináltunk egy előadást Örkény István egyperces novelláiból A remény hal meg utoljára címmel. Jött a járvány, két évig otthon ültünk, és megkérdeztem a vezetőségtől, mi lesz a következő évadban. Mondták, hogy mindent lefújtak, mert nincs pénz. Akkor felajánlottam, hogy csinálunk valamit mi magunk, színészek. Hanka Launerovát kértem fel dramaturgnak, aki nálam tanult a magánkonzervatóriumban, most pedig negyedikes rendező hallgató a színművészetin. Az ő ötlete volt, hogy csináljuk meg az Egyperces novellákat. Mondtam, hogy mindjárt visszahívlak. Levettem a polcról, elolvastam, és mondtam, rendben, csináljuk, mert most is nagyon aktuális.

Egy abszurd helyzetre, mint amilyen például a pandémia is, abszurddal válaszoltunk, hogy tovább tudjunk lépni.

 

Oszlík Péter

 

Most pedig itt van a Tótékban az Őrnagy szerepe. Huszonkét éve nem játszottál magyarul.

Úgy terveztem, hogy a színművészeti elvégzése után visszajövök Komáromba, de igazgatóváltás volt a színházban, az új igazgató nem hívott, a nyitrai Divadlo Andreja Bagara pedig negyedéves főiskolásként megszólított. Azután fel is vettek. Az idei a tizenhatodik ottani évadom.

Végtelenül hálás vagyok Gál Tamásnak, a Komáromi Jókai Színház új igazgatójának, hogy felkért az Őrnagy szerepére! Otthonról jöttem haza Komáromba. Ha érted, mire gondolok.

 

Parádés alakítást mutatsz, pontosan felépített szerepedben.

Élveztem a közös munkát Béres Attila rendezővel. Most találkoztunk először, de nagyon sokat lehetett tőle tanulni. A többiek is valamennyien hatalmasat játszanak. Valamennyien imádtuk a próbafolyamatot.

 

Filmszínész és sorozatszínész is vagy. A jövő héten, csütörtökön kerül a mozikba új filmed, a Stand Up. Kit játszol benne?

Egy lecsúszott futballistát, aki sok pénzt keresett, majd összetörte magát egy sportkocsival, és vége lett a karrierjének, most pedig egy vidéki focicsapatban gyermekeket edz.

Négy vagy öt éve forgattuk, a járvány miatt félre tették, és most vették elő.

 

Oszlík Péter

 

A jövő szerdán temetitek a DAB egyik fontos előadást, a Házat, amelyben Federico Garcia Lorcát alakítod. A Dream Factory elnevezésű ostravai színházi fesztivál után azt írta az előadásról a kritika, hogy a kortárs szlovák színház legnagyszerűbb kollektív színházi teljesítménye.

Sajnos, ez a darab is a covid áldozata lett 2020-ban, pénteken volt a premier, az azt követő héten, kedden, mindent bezártak. Keveset ment.

Valóban fontos előadás, mert egyre inkább radikalizálódik a társadalom.

Lorcát a Bernarda Alba háza megírása utáni hónapban végezték ki, de előtte három napig be volt zárva. Soha nem láthatta a darabját színpadon. A Ház című előadásban lejátszódik a fejében a Bernarda Alba háza.

 

Hogyan kerültél a híres Teatro Tatro társulatához?

Végigjártam a létrafokokat. Először sátorvasat vertem. Beugrásokkal kezdtem az Ilja prófétában a Bianka Braselli, a kétfejű nőben. A mester és Margaritában tizenhét szerepem volt. Tavaly nyáron a Kabarét csináltuk, és van egy mesénk, a Cirkus Charms, amit a hónap végén Kassán játszunk majd. Vertunov vagyok benne, aki szeretne bekerülni a cirkuszba, nem akarják felvenni, mert semmit sem tud, de végül sikerül neki.

 

Tanítasz és rendezel a nyitrai magánkonzervatóriumban.

Darabból darabba mentem a színháznál. Azután felvettek négy fiatal kollégát, sok lett a szabadidőm.

A konzervatóriumban pedig éppen tanárt kerestek. Mentem, és nagyon jó! Sikereink is vannak a tanítványaimmal.

Az Egyperces novelláknál említettem Hankát, akit felvettek a pozsonyi színművészeti rendező szakára, egy másik diákom, Karol, Prágában tanul rendezést. Vannak napok, amikor nincs kedvük a tanítványaimnak, és olyankor kicsavarnak. Amikor van kedvük, feltöltenek energiával, és pörgök ezerrel.

 

Oszlík Péter

 

Közben családot alapítottál?

Most lesz a tizedik házassági évfordulónk, tizenegy éve vagyunk együtt Ninával. Kislányunk Liliána hétéves. Jó kis csaj. Szeretem. És ő is szeret.

 

Látott Robin Hoodként a színházban?

Látott és büszke rám, csak egy kicsit féltékeny volt, hogy Robin a végén feleségül veszi Lady Mariannát, akit Dékány Niki alakít.

Mondta is, hogy nem kellene más néniket puszilgatni.

Elmagyaráztam neki, hogy ez csak színház. Niki utcabeli lány volt Szőgyénben. Volt úgy, hogy Pozsonyban, a Nemzetiben Nikivel a nagyszínpadon játszottunk, mellettünk, a stúdióban pedig a szintén szőgyéni Melecsky Kristóf. Három szőgyéni egyszerre a Szlovák Nemzeti Színházban! Nem is lenne rossz összehozni egy darabot, amelyben csak mi, szőgyéniek szerepelnénk. Persze, jönne Skronka Tibor is.

 

Oszlík Péter

 

Látom a neten posztolt fotóidon, hogy szereted a természetet.

Az egész család imádja a természetet. Sokat kempingezünk, van egy lakókocsink. A fotókat amúgy a feleségem rakja fel, aki gyógyszerész.

Igazi PR-feleség. Ő kezeli a facebook-, az instagram oldalaimat, a peteroszlik.com oldalt.

 

Az idén nyáron?

Pihenünk és forgatok is egy sorozatban. A Tetaro Tatróval Kassán és Pozsonyban lesznek előadásaink.

 

Negyven évesen minden rendben van körülötted?

Kezdek végre jó szerepeket kapni, már nem úgy nézek ki, mint egy kamasz. Jó, hogy kétnyelvű színész lettem. Ha felkérnek, ismét jövök!

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó:  a szerző, Dömötör Ede