Virágh András Gábor koncertje - Csábi ORGONAest 7

Idén 7. alkalommal kerül megrendezésre a Csábi ORGONAest. Az egy órás koncert keretében egy újabb elismert orgonaművész mutatja be repertoárját, mely korokon és műfajokon átívelve ismerteti meg a hallgatókat a hangszerek királynőjeként is emlegetett zeneszerszámmal.

Ezúttal a Szent István Bazilika friss Erkel-díjas orgonaművésze, Virágh András Gábor zeneszerző Budapestről szólaltatja meg a csábi templom hangszerét és mutatja be különleges műsorát.

BŐVEBB INFORMÁCIÓK CIKKÜNKBEN

Bár a koncerten az orgona játssza a főszerepet, ugyanakkor a meghívott előadóművész szólistákkal és kórussal is előad egy-egy művet. Idén vendégül látják Farkas András, fiatal tenort Magyarországról, aki Híves Mária csábi szopránnal énekel duettet, valamint színpadra lép a megújult Szeder Kórus és az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola csábi gyermekkara is.

A felcsendülő darabokhoz rövid kommentárok is elhangzanak majd Híves István zenész, tanár tolmácsolásában, melyek segítik a művek megértését, illetve érdekesebbé teszik a darabok követését felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Az orgonaművész játékát, aki a karzaton játszik a közönség ezúttal is láthatja kamerák és kivetítő segítségével.

Mindenkit nagy szeretettel várnak 2017. április 30-án, vasárnap 16.30-kor Csábon a római katolikus templomban! A KONCERT INGYENES.

FACEBOOK ESEMÉNY

ATEMPO.sk