Kampf – folytatódik a Thália Táncestek sorozat Kassán

Kampf – folytatódik a Thália Táncestek sorozat Kassán

2017. december 18-án, hétfőn 19.00 órától a sepsiszentgyörgyi M Studio lesz a Thália Táncestek sorozat következő vendége a Kampf című előadással.

A bemutató ingyenesen megtekinthető a Thália Színház nagyszínpadán. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

A Kampf szó jelentése HARC. A harc örökös készenléti állapot, akár önmagunkkal, akár a másikkal szemben. Egyszerre komoly és kicsinyes, megmutatja a harcoló felek közötti hatalmi viszonyok egyenlőtlenségét, ugyanakkor a kijátszhatóság lehetőségeit is. De hol ér véget a harc és hol kezdődik a játék? Mindeközben megőrizhető-e valamiféle tudatosság, vagy mindannyian a gépezet gombnyomásra illeszkedő alkatrészei lennénk?

A magyar kortárs táncművészet kiemelkedő koreográfusának produkciói Kínától Venezueláig kápráztatják el a közönséget. Fehér Ferenc 2013-ban az M Studio Mozgásszínház színészeivel közösen hozta létre a több fesztiválon és külföldi színpadon is bemutatott KAMPF című előadást.

 

Szereplők

Bajkó László/Deák Zoltán
Gáll Katalin
Nagy Eszter
Orbán Levente
Polgár Emília
Szekrényes László
Veres Nagy Attila

Rendező és koreográfus: Fehér Ferenc
Zeneszerző, fénytervező: Kovácsovics Dávid
Jelmeztervező: Bocskai Gyopár

ATEMPO.sk