Rock and roll közlegények - Révész Sándor koncert Somorján

Rock and roll közlegények - Révész Sándor koncert Somorján

2019. szeptember 25-én, szerdán 19.00 órától Révész Sándor ad akusztikus koncertet Somorján, a Városi Művelődési Központban. Az énekest a veszprémi Bluesberry együttes két tagja, Horváth Ákos (gitár, vokál) és Nagy Gergő (gitár) kíséri.

Belépő 18 és 20 euró. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Révész Sándor a Generál együttessel már tizennyolc évesen megélte első sikereit, a Piramissal pedig mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert, egy generáció életérzését fogalmazva meg a zene nyelvén. Szólópályáját nem is annyira a hosszú szünetek, mint inkább az utánuk létrehozott értékálló alkotások jellemzik. Három igényes és egyéni hangvételű albumot készített, 1985-ben, 1993-ban és 2003-ban.

2015 őszén Révész Sándor Rock and roll közlegények címmel indult turnézni. A Generál és Piramis slágerek mellett megszólalnak a szólóalbumok dalai, valamint vadonatúj szerzemények is. Kiváló zenével és a megszokott, magas színvonalú, magával ragadó előadásmóddal – azaz Révész Sándorral várják a közönséget

Közreműködik

Révész Sándor - ének
Horváth Ákos - gitár, vokál
Nagy Gergő - gitár

ATEMPO.sk