Kult-Tár-Ház Komáromban - részletes program

Kult-Tár-Ház Komáromban

2020. február 15-én, szombaton 15.00 órától veszi kezdetét a Kult-Tár-Ház című rendezvénysorozatot a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Az esemény keretén belül az érdeklődők betekintést nyerhetnek a VMK próbáinak forgatagába.

Együtt táncolhatnak a Komárom Táncműhely tagjaival, részt vehetnek egy nem mindennapi színházi próbán Laboda Róberttel. A legkisebbeknek a Ringató zenés-táncos foglalkozása biztosítja majd a szórakozást, míg a felnőttek bekapcsolódhatnak a Kantantína női kamarakórus, a Concordia Vegyeskar és Feszty Árpád Kamara Néptáncegyüttes próbáiba.

A balett iránt érdeklődőknek a Balettissimo gyermekbalett tagjai egy kiselőadással és nyílt próbával készülnek. Élményfestés és kézműves foglalkozás várja majd az alkotni vágyókat.

A rendezvény esti táncházzal zárul, Gálik Gábor és Gálik Klaudia vezetésével és a Bellő Zenekar kíséretével.

Tánc, színház, ének és kreatív foglalkozások egy helyen, egy időben. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Program

Nyílt próbák és táncház

15.00 - 16.00 Komárom Táncműhely 1-4. évfolyama
Oktató: Nagy János és Madari Katalin
Helyszín: VMK nagyterme

15.00 - 16.00 Dunaj néptánccsoport
Vezető: Ľudovit Gallovich
Helyszín: VMK tükörterme

16.00 - 17.00 Gyermektáncház
Vezető: Nagy János és Madari Katalin
Zene: Bellő Zenekar
Helyszín: VMK földszinti előtere

17.00 - 17.30 Balettissimo balett csoport
Oktató: Süll Tamás
Helyszín: VMK nagyterme

19.00 - 20.00 Komárom Táncműhely ifjúsági és felnőtt csoportja
Vezető: Gálik Gábor és Gálik Klaudia
Helyszín: VMK nagyterme

19.30 - 20.30 Feszty Árpád Kamara Néptáncegyüttes
Vezető: Korpás György
Helyszín: VMK tükörterme

20.30 - 23.00 Táncház
Vezető: Gálik Gábor és Gálik Klaudia
Zene: Bellő Zenekar
Helyszín: VMK földszinti előtere

 

Színház, ének, zene

15.00 - 15.40 Ringató - zenés, táncos foglalkozás
Vezető: Süll Kinga
Helyszín: VMK konferenciaterme

16.30 - 18.30 Concordia Vegyeskar
Karnagy: Stubendek István
Helyszín: VMK konferenciaterme

18.00 - 18.45 Színházpróba
Vezető: Laboda Róbert
Helyszín: VMK nagyterme

18.30 - 19.30 Kantantína női kamarakórus
Karnagy: Katarína Čupková
Helyszín: VMK konferenciaterme

 

Kreatív foglalkozások

15.00 - 18.00 Élményfestés
Közös festés
Helyszín: VMK földszinti előtere

15.00 - 19.00 Kézműves foglalkozások a Villa Camarum tagjaival
Helyszín: VMK II. emelete

ATEMPO.sk