Bemutatkozik a FOLKSZ - koncert Somorján

Bemutatkozik a FOLKSZ - koncert Somorján

2020. augusztus 14-én pénteken 20.30 órától a somorjai Sup Sup Music Club-ban a FOLKSZ zenekar ad élőzenei koncertet. A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

A FOLKSZ zenekar sikeresen ötvözi a mai modern fúziós zenét a népzenével, a különféle stílusok egy sajátos hangzásban alkotnak egységet, így a magyar népzene, a jazz, a blues és a rock elemei is jellemzők zenéjükre. A kompozíciók szerzője és a zenekar alapítója Várnai Dániel gitáros. Többnyire népzenei dallamok improvizált változataiból kiindulva, másként harmonizálva, a népzene elemei mellett saját gondolatok belefűzésével állítja össze a darabokat, melyek végül a zenekar előadásában szólalnak meg egészen egyedi módon.

Várnai Dániel így fogalmaz inspirációiról: „Sokat merítettem erdélyi gyűjtő körútjaim alatt, és a népzenészekkel való közös zenélések során, szerencsém volt zenélni Zerkula Jánossal, a kiváló gyimesi prímással (de legjobban hallgatni szerettem), és nagy hatással volt rám Bartók Béla zenéje is. Ugyanakkor az inspirációs forrásaim között egyértelműen fellelhető Jimi Hendrix összetéveszthetetlen hangzásvilága, John Scofield és Scott Henderson kimagasló játéka is.”

A FOLKSZ:

Varga Evelin - ének
Várnai Dániel - gitár, hangszerelés
Varjú Attila - dob
Mayer József "Dodi" - nagybőgő

ATEMPO.sk