Boncsér Gergely operaestje – folytatódik az online MaszkaBál

Boncsér Gergely operaestje – folytatódik az online MaszkaBál

2020. november 14-én, szombaton a 2019/20-as évad Kamaraénekese, Boncsér Gergely válogat kedvenc áriáiból és dalaiból az Opera MaszkaBál sorozata keretében, amelyet 20.00 órától közvetítenek élőben online.

A miskolci születésű tenor a középiskola elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színház énekkari tagjaként kezdte pályafutását, és ezzel párhuzamosan megkezdte tanulmányait az Egressy Béni Zeneiskola magánének szakán. 2008-ban debütált az Interoperettben, ezután nyílt lehetősége énekelni egy operaházi meghallgatáson, s még abban az évben az Operaház ösztöndíjasa lett. Boncsér Gergely az azóta eltelt bő évtizedben a legváltozatosabb repertoárt építette fel, melyben Mozart, Verdi és Puccini mellett Wagner és R. Strauss, valamint kortárs és operettszerzők művei is szerepelnek. Számos énekverseny díjazottja, az Opera a 2019/20-as évadban választotta Kamaraénekesévé.

A MaszkaBál műsorában olasz, francia és orosz zeneszerzők műveit szólaltatja meg. Egyik vendége a Kossuth-díjas Kamaraénekes Kálmándy Mihály, a meglepetésvendég pedig egy fiatal szoprán lesz.

Rendező: Niklai Judit
Műsorvezető: Gyüdi Melitta
Zongorán közreműködik: Bartal László

ITT NÉZD ÉLŐBEN

 

Műsor:

Gastaldon: Musica proibita (magyar nyelven)
Puccini: Morire? (magyar nyelven)
Leoncavallo: Zazà – Cascart áriája a II. felvonásból („Buona Zazà del mio buon tempo”) – előadja: Kálmándy Mihály
Gounod: Faust – Faust cavatinája III. felvonásból („Salut demeure chaste et pure”)
Csajkovszkij: Anyegin – Lenszkij áriája a II. felvonásból („Hová, hová tűnt el a tavasz napja”)
Puccini: A Nyugat lánya – Johnson áriája a III. felvonásból („Ch’ ella mi creda”)
Verdi: A végzet hatalma – Alvaro és Carlo duettje („Le minacce i fieri accenti”) – közreműködik: Kálmándy Mihály

ATEMPO.sk / opera.hu
Fotó: Emmer László